Szenteste súlyosan megverte idős szomszédját egy férfi Igalban

A Kaposvári Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a rossz szomszédi viszonyt töréssel járó sérülések okozásával is tetézte.

A vád lényege szerint a vádlott 2022. december 24-én, délelőtt, gépkocsival haladt a Somogy vármegyei Igalban, amikor észrevette a járdán bottal közlekedő, a boltból hazafelé tartó szomszédját. A terhelt hirtelen megállította az út szélén a kocsiját, majd a sértetthez ment, és a nála közel 20 évvel idősebb férfit először ököllel állon ütötte. A vádlott a földre eső sértettet tovább bántalmazta, nagy erővel lábszáron rúgta és kézfejére is rátaposott. Amikor a sértett nagy fájdalmat érezve rákiabált a férfira, hogy eltörte a lábát, a terhelt felhagyott cselekményével és a súlyosan sérült szomszédját sorsára hagyva a helyszínről távozott.

A sértett a sérülései miatt nem tudott tovább menni, végül a pár perc múlva arra közlekedő falubeli ismerősei nyújtottak neki segítséget, akik a mentőket és a rendőrséget is értesítették.

A sértett a vádlott bántalmazása következtében 16 hét alatt gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában a terhelttel szemben felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !