Több bűncselekményt követett el Magyarországon egy külföldi nő

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, aki a rendelkezésre álló adatok szerint szintén külföldi állampolgárságú férfi társával 2021 decembere és 2022 májusa között több vagyon elleni bűncselekményt követett el hazánkban.

A gyanúsított és társa 2021. december végén behatoltak egy borsodi településen lévő élelmiszerüzlet vásárlók által nem látogatható részébe, majd az ott elhelyezett páncélszekrényből több, mint 4 millió forintot tulajdonítottak el. 

A páros egy további alkalommal drogériából illatszert lopott, máskor magánlakásból vagy nyitott állapotban hagyott gépjárműből tulajdonított el értékeket, végül 2022 májusában egy gépjárművet vettek magukhoz, mellyel az országhatárig közlekedtek. 

A letartóztatott nő cselekménye bizonyítottság esetén alkalmas lehet több rendbeli lopás bűntettének, csalás bűntettének és jármű önkényes elvétele bűntettének megállapítására.

A bíróság álláspontja szerint a kiszabható súlyos szabadságvesztés mértékére és a terhelt személyi körülményeire figyelemmel fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye. Tartani kell attól is, hogy szabadlábon hagyása esetén a tárgyi bizonyítékok elrejtésével, megsemmisítésével a bizonyítást megnehezítené, illetve esetében a bűnismétlés lehetősége is reális.

A végzés végleges. 

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !