Ukrajna kész kompromisszumot kötni Magyarországgal annak érdekében, hogy elérje a célját, és az Európai Unió tagjává váljon – jelentette ki Olekszij Danilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára az Ukrajinszke Rádiónak nyilatkozva.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök azon kijelentését kommentálva, miszerint Budapest blokkolja Ukrajna uniós csatlakozási tárgyalásainak megkezdését, amíg a magyar igények nem teljesülnek a nyelvet és az oktatást illetően, Danilov azt mondta: Ukrajna kész kompromisszumot kötni a csatlakozás érdekében.
„Ami Orbán nyilatkozatát illeti, önök hallották Sztefanisina miniszterelnök-helyettesünk kijelentését, aki közvetlenül érintett ebben a kérdésben. Készek vagyunk bizonyos kompromisszumokra ebben az ügyben egy nagy cél elérése és az EU tagsága érdekében. A vonatkozó jogszabályok már elkészültek. Sőt, úgy gondolom, hogy ezeket mindenképpen elfogadják, hogy Magyarország ne spekuláljon bizonyos dolgokkal” – jegyezte meg az RNBO titkára.
A nemzetbiztonsági és védelmi vezető egyben annak a meggyőződésének adott hangot, hogy ha Ukrajna rövid időn belül teljesíti az uniós követelményeket, az európai közösség nem lesz a csatlakozás ellen. „Demokratikus szabad országnak kell lennünk, ahol tiszteletben tartják az embereket, jogaikat, törvényeiket, normáikat és szabályaikat, amelyek mindenki számára azonosak. Akkor nagyon gyorsan, 100%-ban teljesítjük azokat a kritériumokat, amelyek az EU-ban vannak” – mutatott rá Olekszij Danilov.(Kárpát.in,ua)
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !