A Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatott ki egy kínai állampolgárságú férfit, aki a gyanú szerint 300 000 forintot akart átadni az idegenrendészeti eljárását folytató rendőröknek, hogy helyt adjanak a kérelmének.
A kínai férfi és felesége hosszabb ideje Magyarországon élnek, azonban szükséges volt a nemzeti letelepedési engedélyük meghosszabbítása, amely iránt kérelmet terjesztettek elő. A kérelmek vizsgálata során a rendőrök a házaspár budapesti lakóhelyén jegyzőkönyvet vettek fel.
A megalapozott gyanú szerint, az idegenrendészeti eljárás során a kínai férfi arra kérte a hivatalos személyeket, hogy vegyenek fel új jegyzőkönyvet, amelyben a korábban felvett hivatalos iratban foglaltakkal ellentétes, valótlan adatok szerepeljenek. A rendőrök a kérésnek nem tettek eleget.
A külföldi férfinek és feleségének az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóságon való megjelenése érdekében 2023. november 21-én két rendőr idézést kézbesített. A rendelkezésre álló adatok szerint az idézés átadása után a férfi 300 000 forinttal a kezében a rendőrök után ment, amit mindenáron át akart adni nekik azért, hogy kérelmüket a hivatalos személyek – kötelességüket megszegve – kedvezően bírálják el.
A hivatalos személyek nem fogadták el a pénzt.
A férfi az utcára is követte az eljáró hivatalos személyeket, majd beült a rendőrautó hátsó ülésére, ahol a még mindig nála lévő pénzt akarta továbbra is átadni, majd a kocsiban elhelyezni. A férfi a rendőrök többszöri felszólítására sem szállt ki a kocsiból, végül megbilincselték és előállítottak.
A nyomozó ügyészek még az elkövetés napján minősített hivatali vesztegetés bűntettének a gyanúja miatt hallgatták ki a férfit, a gyanúsított tagadta a bűncselekmény elkövetését. Az elkövető szabadlábon védekezik.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !