Zelenszkij: mindent megteszünk azért, hogy egy napon az uniós zászló csillagai között Ukrajna csillaga is felragyoghasson

Az európai integrációt és hatalomváltást követelő, éppen tíz évvel ezelőtt a kijevi Majdan téren kezdődött tüntetésekre emlékezett kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök videóüzenetben.

„Tíz évvel ezelőtt végrehajtottuk az első ellentámadásunkat, akkor a törvénytelenség és a rabszolgaság ellen, egy európai jövőért folyt a küzdelem” – mondta Zelenszkij, aki az akkori demonstrációkat az Oroszország ellen jelenleg is zajló konfliktusban aratott első győzelemként értékelte.

„Évről évre, lépésről lépésre mindent megteszünk azért, hogy egy napon az uniós zászló csillagai között a mi csillagunk – Ukrajna csillaga – is felragyoghasson. Egy húsz évvel ezelőtti romantikus álomból és egy tíz évvel ezelőtti ambiciózus célkitűzésből mára valós tagjelölti státusz lett” – mondta az ukrán elnök, hangoztatva: nincs kétség afelől, hogy Ukrajna a háború ellenére az Európai Unió teljes értékű tagja lesz.

A Majdan-tüntetések kezdetének tizedik évfordulóján Zelenszkij a feleségével és a kedden Kijevbe érkezett Maia Sandu moldovai elnökkel együtt megemlékezett a demonstrációk halálos áldozatairól.

A Majdan téren indult tömegtüntetések résztvevői azt követelték, hogy az ország nyisson az európai integráció irányába. A részben erőszakossá vált demonstrációk nyomán három hónap múlva távozni kényszerült a hatalomból az oroszbarát Viktor Janukovics ukrán államfő. Nem sokkal később Oroszország elfoglalta és rövidesen annektálta a Krím félszigetet, majd kelet-ukrajnai szeparatista törekvésekre hivatkozva kiterjesztette ellenőrzését Donyeck és Luhanszk megye egy részére. Moszkva végül 2022 februárjában indított teljes körű háborút Ukrajna ellen.

A Majdan-tüntetések évfordulóján Kijevbe érkezett Charles Michel, az Európai Tanács elnöke.

„Örülök, hogy visszatérhetek Kijevbe a barátaim közé” – írta az X-en a belga politikus. Röviddel érkezése előtt azt közölte, hogy azért látogat az ukrán fővárosba, hogy kifejezze az Európai Unió erőteljes támogatását, illetve hogy Zelenszkijjel felkészüljön a közelgő decemberi uniós csúcstalálkozóra, amelyen Ukrajna csatlakozási folyamatának következő lépéséről határoznak majd a tagállamok.

Az évforduló alkalmából Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az X-en azt írta: „a Majdan-tüntetések hideg téli éjszakái örökre megváltoztatták Európát. Ukrajna tíz éve méltósággal és büszkén törekszik a szabadság felé. Még soha nem volt ilyen egyértelmű, hogy az ország jövője az Európai Unión belül van”.

Hasonló üzenetet fogalmazott meg Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke is. „A Majdan-forradalom örökre megváltoztatta Ukrajna jövőjét. Miközben Ukrajna az értékeinket védelmezi, a mi támogatásunk minden egyes Oroszországból kilőtt rakétával csak tovább erősödik” – írta Metsola, hozzátéve: Ukrajna „nem pusztán a saját területét, hanem az Európai Uniót és az európai értékeket is védi”. (MTI)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !