A rozé bor volt a kedvence a trükkös csalónak

A Kecskeméti Járási Ügyészség többrendbeli csalás és lopás miatt emelt vádat egy különös visszaeső férfival szemben, aki dohánybolt és benzinkút italpolcainak fosztogatása mellett a házhoz rendelt ételt és alkoholt többször is „elfelejtette” kifizetni.

A vádirat szerint a borokra és sörökre szakosodott sorozattolvaj férfi  2023 májusában egy hét leforgása alatt tizenegyszer járt egy kecskeméti dohányboltban és mindannyiszor egy-két üveg borral távozott anélkül, hogy azokat kifizette volna. Előfordult, hogy egy nap háromszor is járt az üzletben és a nap végére összesen hat üveg rozé borral gazdagodott.

A vádlott ezzel egy időben, 2023. május 11-én kora délután egy kecskeméti vendéglátóhelytől álnéven 2 karton kézműves sört rendelt házhoz-szállítással. Miután otthonában átvette az árut, az elektromos kaput becsukva bement a házba és a futár telefonhívásait, dudálását figyelmen kívül hagyva végül nem fizette ki az árut.

Még aznap egy benzinkúton két üveg bort vett le a polcról, majd amikor fizetés nélkül távozni készült és az eladók emiatt rászóltak, arra hivatkozva, hogy a pénztárcája a kocsiban maradt, az italokkal együtt kiment és elhajtott. Amikor néhány nap múlva ugyanott megismétlődött a jelenet, a vádlott már nem hivatkozott semmire, a felszólítás ellenére egyszerűen kisétált az üzletből.

Következő áldozata egy másik helybeli vendéglátóhely volt, ahonnan 2023. május 20-án ismét álnéven sültestálat, továbbá söröket és bort rendelt kiszállítással. Módszere ezúttal is azonos volt: mivel az áru kifizetése ekkor sem állt szándékában, a kiszállított ételt-italt átvéve bement a házba és nem reagált a futár felszólítására.

Másnap, közvetlenül az őrizetbe vétele előtt a vádlott taxit hívott, egyúttal megkérte a taxist arra is, hogy vigyen neki 10 doboz cigarettát. Amikor a sofőr átadta a dohányt, a vádlott azt ismét fizetés nélkül bevitte a házba, utóbb pedig valótlanul arra hivatkozott, hogy állítólagos ismerősei fogják rendezni a számlát.

Miután a férfi a letartóztatásból 2023 szeptemberében szabadult, ismét felkereste a korábbi lopásai helyszínéül szolgáló dohányboltot, ahonnan egy hét leforgása alatt még tucatnyi alkalommal dobozos söröket lopott.

Az ügyészség a különös visszaeső férfit többrendbeli üzletszerűen elkövetett csalás, valamint folytatólagosan elkövetett lopás vétségével vádolja és ezért vele szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza. Mivel a férfi a mostani bűncselekményeket egy korábbi börtönbüntetésből kedvezménnyel szabadulva, a feltételes szabadság próbaideje alatt követte el, ezért a korábbi büntetése hátra lévő részét is végre kell hajtani. A jelenleg letartóztatásban lévő férfi bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !