Autista gyermekkel ordibált egy buszsofőr Szolnokon, a 14 éves fiú pánikrohamot kapott

Egy 14 éves, autizmussal élő fiúval azért kezdett el kiabálni egy szolnoki busz sofőrje, mert a fiú becsomagolt szendvicset vitt fel a járműre, írja a Szoljon cikkére hivatkozva az rtl.hu.

A jelen lévő édesanya jelezte, hogy a fia autista, a sofőr ennek ellenére tovább ordibált, ami miatt a gyermek pánikrohamot kapott.

„Szóltam neki hogy a fiam autista, ne kiabáljon, mert ettől megretten. Azzal védekezett meglehetősen durva hangnemben, hogy ő nem üvöltött, csak szólt. Persze már mindenki minket nézett a buszon. Ezután már én is felemeltem a hangom, hogy ne kiabáljon, mert a gyerek autista. A fiam addigra már olyan állapotba került, hogy hátra sem mert menni, azonnal leült a busz közepénél. Remegett, tördelte az ujjait, próbáltam nyugtatni, de nem sikerült. Mivel Tourett-szindrómája is van, ami egy pánikreakcióként jelentkező akaratlan mozgás, előfordul, hogy valamibe beleüt. Már nézegette is az ablakot, végül a saját homlokába ütött bele. Felajánlottam, hogy szálljunk le a következő megállónál, de félt, hogy egy másik sofőr is így bánik majd vele” – mesélte az édesanya. (Fotó: Illusztráció)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !