A budapesti életvédelmi nyomozók egy 30 éves férfit gyanúsítanak a bűncselekmény elkövetésével.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. Kerületi Rendőrkapitányságán 2023. november 30-án egy férfi tett bejelentést, hogy testvére előző nap délután elment otthonról, de azóta elérhetetlen, nem tudja, hol tartózkodik, és a telefonját sem veszi fel.
A kerületi rendőrkapitányság azonnal elrendelte a férfi eltűnése miatt a körözést, és megkezdte a férfi felkutatását. Az adatgyűjtés során felmerült a gyanúja annak, hogy az eltűnt 29 éves férfi bűncselekmény áldozata lett, ezért az eljárásba bekapcsolódtak a BRFK életvédelmi nyomozói is.
Az adatgyűjtés során látókörbe került az eltűnt férfi egyik ismerőse is, akit a BRFK Célkörözési Osztály és a Bűnügyi Bevetési Osztály nyomozói Budapesten, a IX. kerületi Tűzoltó utcában 2023. december 1-jén délelőtt elfogtak; majd előállították és a körözési eljárás keretén belül kihallgatták.
Közben az életvédelmi nyomozók és a ferencvárosi rendőrök együtt egy Budapest környéki ingatlan udvarán megtalálták az eltűnt férfi autóját, és a ház melléképületében a férfi holttestét is.
A Budapest Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást, és a nyomozók a helyszínen szemlét tartottak.
A BRFK életvédelmi nyomozói a feltételezett elkövetőt, a 30 éves budapesti férfit emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, aki a gyanúsítás ellen panasszal nem élt, de vallomást nem tett. A kihallgatás végén K. Richárdot a nyomozók őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásának indítványozását.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !