Kihasználta ismerőseit a szerencsejáték-függő zalai férfi

A Zalaegerszegi Járásbíróság előkészítő ülésén jogerős ítéletet hozott annak a férfinek az ügyében, aki arra használta az illegálisan megszerzett pénzt, hogy különböző szerencsejátékokban való részvételét finanszírozza. 

A vádlott 2014 óta állt egy telekommunikációs cég alkalmazásában, ahol önálló hatásköre volt többek között az értékesítés, az ügyfélpanaszok és igények, valamint a pénzkezeléssel kapcsolatos feladatok tekintetében. 2019 nyarán anyagi helyzetének javítása érdekében elhatározta, hogy a cég ügyfeleinek folyószámláján – az ügyfelek tudta és beleegyezése nélkül – új, részletfizetéses értékesítéseket rögzít. 

A vádlott minden esetben ismerőseit választotta ki, a lebukás elkerülése érdekében pedig a saját lakcímét, általa kezelt e-mail címeket adott meg, s alkalmanként befizetett néhány részletet is.  

A férfi összesen 43 terméket rögzített 7 ismerőse számláján, s volt köztük olyan is, akinek a nevében 19 eszközt vásárolt. Az így szerzett műszaki cikkeket (televízió, okosóra, játékkonzol, monitor stb.) továbbértékesítette különféle internetes felületeken. Egy ilyen alkalommal került kapcsolatba egy férfivel, akinek 2021 februárja és novembere között 36 terméket adott el 7 millió forint értékben. Az utolsó három, összesen 890 000 forint értékű tételt azonban már nem küldte meg a vevőnek. A netes vásárló a termékek egy részét szintén továbbértékesítette, ezeket később a hatóság az új tulajdonosoktól lefoglalta. A vádlott a cégnek 8 378 960 forint kárt okozott, amelyből 4 577 540 forint a termékek egy részének lefoglalásával megtérült. A netes vevőnek 890 000 forint kára keletkezett, illetve a férfi a vádlottal szemben 6 160 000 forint értékben végrehajtást kezdeményezett, mivel ezen összegben a vevő a „másodlagos” károsultakat saját vagyona terhére kártalanította. A vádlott 2021 novemberében elkezdett a neten hirdetni olyan termékeket – videókártya, processzor, játékkonzol – is, amelyek nem voltak a birtokában. A csomagküldés elmaradására különböző kifogásokkal reagált, a kérések ellenére a vételárat nem utalta vissza, majd elérhetetlenné vált. Pár nap alatt 7 sértettnek több mint 1 millió forint kárt okozott. 

A Zalaegerszegi Járásbíróság a történteket elismerő, a bűnösségét beismerő és a tárgyaláshoz való jogáról lemondó vádlottat bűnösnek mondta ki. Az ügyfelek folyószámláinak jogtalan kezelése miatt 1 rendbeli folytatólagosan, jelentős kárt okozó, üzletszerűen, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntettében, 9 rendbeli üzletszerűen elkövetett csalás bűntettében (ebből 1 nagyobb kárt, 8 pedig kisebb kárt okozó).  A férfit a bíróság 1 év 8 hónap börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztette, továbbá 

200 000 forint pénzbüntetésre is ítélte.  Elrendelte pártfogó felügyeletét, illetve intézkedett 3 425 000 forint vagyonelkobzásról, valamint 4 évre eltiltotta az értékesítési képviselői munkakörben történő foglalkozás gyakorlásától.

Az ítélet – a polgári jogi igények kivételével – jogerős.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !