Lakástűzben égett halálra öt gyermek, miközben apjuk a karácsonyi bevásárlást intézte

Öt gyermek halt meg Arizona államban egy lakástűzben, miközben az apjuk éppen a karácsonyi bevásárlást intézte – írja a Sky News nyomán az RTL.

A tragédia az arizonai Bullhead Cityben történt, a lakástűzben egy kislány és négy kisfiú halt meg. A legfiatalabb áldozat kétéves, a legidősebb pedig tizenhárom esztendős volt. Nem mindannyian voltak testvérek: az egyik, 11 éves fiú a rokonuk volt, ő látogatóba érkezett.

A négy gyermek apja a nyomozóknak elmondta, hogy mintegy két és fél órára hagyta őket a házban, amíg élelmiszert és karácsonyi ajándékokat vásárolt.

A nyomozók úgy vélik, hogy a tűz a földszinten keletkezett, majd tovább terjedt a ház egyetlen lépcsőházába, megakadályozva a gyerekek kijutását. 

Helyszíni beszámolók szerint több szomszéd is próbált segíteni a gyerekeken, de nem jártak sikerrel. A helyi rendőrök vizsgálják az eset körülményeit. 

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !