A Balassagyarmati Járási Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatott egy, a harmincas éveiben járó nagyoroszi férfit, aki - a gyanú szerint - szüleit és testvérét késsel fenyegette meg, majd bántalmazta is őket.
A Rétsági Rendőrkapitányság előtt folyamatban lévő bűnügy eddig rendelkezésre álló adatai szerint az ittas férfi 2023. november 14-én délben egy késsel megöléssel fenyegette meg idős szüleit. Majd édesanyját a földre lökte, nyakát megragadta és fojtogatta, édesapját pedig egy hokedlivel fejen és vállon ütötte, és két lábbal a földre került édesapja vállára ugrott. Ezután a szülei védelmére kelő testvérét ököllel arcon ütötte és a lépcsőről lelökte.
A rendőrség a cselekménye után őrizetbe vette, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személyek sérelmére elkövetett súlyos testi sértéssel és veszélyes fenyegetéssel elkövetett zaklatással gyanúsította meg, majd kezdeményezte letartóztatását.
A Balassagyarmati Járási Ügyészség a rendőrség előterjesztését alaposnak találva indítványt tett a Balassagyarmati Járásbíróságon a férfi ellen a bűnismétlés megakadályozása érdekében, mert már volt elítélve súlyos testi sértés miatt, és jelenleg is folyik ellene ilyen bűncselekmény miatt nyomozás Budapesten.
A férfi nem dolgozik, italozó életmódot folytat, a rendőri intézkedésnek agresszíven ellenszegült, ezért szabadlábon hagyása esetén tartani lehet attól, hogy – akár a szülei sérelmére - újabb hasonló bűncselekményt követne el.
A Balassagyarmati Járásbíróság nyomozási bírája egyetértett az ügyészi állásponttal és az ülése végén elrendelte a kényszerintézkedést.
A döntést az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított azonban fellebbezést jelentett be, így a bíróság végzése még nem végleges.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !