A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a két litván férfival szemben, akik idén januárban kiraboltak egy személyt a szegedi buszpályaudvaron.
A vádirat szerint a vádlottak korábban embercsempészés miatt voltak letartóztatásban, melyből elsőfokú ítéletüket követően szabadultak, és mindketten Litvániában végrehajtandó bűnügyi felügyeletbe kerültek. A hatóságok előírták számukra, hogy 72 órán belül hagyják el az országot és jelentkezzenek a litván hatóságoknál.
A két vádlott azonban ennek nem tett eleget, hanem 2023. január 29-én, az éjjeli órákban a szegedi buszpályaudvaron kifigyeltek egy férfit, aki egy pénzköteget tartott magánál. A sértettet közrefogták, majd erőszakkal a váróterem kijárata felé rángatták, a padlóra szorították, közben elvették tőle 40 000 ezer forintját. Tettüket követően sietve elhagyták a helyszínt.
A két elkövetőt a nyomozó hatóság még aznap a közelben, egy dohánybolt előtt elfogta, ekkorra azonban már csak az összeg felét találták meg náluk.
A járási ügyészség a vádlottakat társtettességben elkövetett rablás bűntettével vádolja. A vádemeléskor a velük szemben embercsempészés miatt időközben jogerősen kiszabott börtönbüntetésüket töltő elkövetők bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.
Az esetet biztonsági kamera rögíztette.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !