6 év 4 hónap fegyházbüntetésre ítéltek egy férfit Esztergomban, aki orális szexre kényszerítette párját

Az Esztergomi Járásbíróság előkészítő ülésen, szexuális erőszak bűntette miatt indult ügyben hozott ítéletet. A bíróság a vádlottat 6 év 4 hónap fegyházbüntetésre, 7 év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság egy korábbi ítéletben, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt kiszabott 8 hónap börtönbüntetés végrehajtását is elrendelte. 

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője fellebbezést jelentett be. Az ítélet kihirdetését követően az ügyészség indítványára a bíróság a vádlott letartóztatását fenntartotta, a végzés végleges.

A megállapított tényállás szerint a vádlott és a 2004. szeptember 1-jén született sértett 2022. júniusban ismerkedtek meg, majd júliusban élettársi kapcsolatot létesítettek. 2022. szeptember 27-én este a vádlott odafeküdt az aludni készülő sértett mellé, két kézzel megfogta a fejét és az erektált nemi szerve felé húzta, orális cselekményre kényszerítve a lányt. A sértett mondta a vádlottnak, hogy ő ezt nem akarja, mire a férfi több alkalommal pofon ütötte. Ezután a sértett felkelt az ágyból, majd ijedtében háttal az ágynak, a földre guggolt. A vádlott ekkor kivett a táskájából egy ollót, odament a sértetthez, a fejét a hajánál fogva hátrahúzta, az olló élét a sértett torkához szorította, és megfenyegette. Az erőszak és a fenyegetés hatására teljesen megtört sértett eleget tett a vádlott kérésének, és őt orálisan kielégítette.

A vádlott 2023. május 21-én is szexuális cselekményre kényszerítette a sértettet.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !