Az Európai Unió (EU) újabb fél évvel, 2024. július 31-ig meghosszabbította az Oroszországgal szemben bevezetett gazdasági korlátozó intézkedések hatályát, mivel - indoklása szerint - Oroszország folytatja azon tevékenységeit, melyek destabilizálják az ukrajnai helyzetet - közölte az uniós tanács közleményében hétfőn.
A korlátozó intézkedéseket az EU az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz lépésekre - a Krím elcsatolására - válaszul vezette be 2014 júliusában, eredetileg egyéves időtartamra, majd rendre meghosszabbította őket.
A szankciók a pénzügyi, az energetikai és a védelmi ágazatra, valamint a kettős felhasználású termékek területére irányulnak. Kiterjednek a fegyverkiviteli és -behozatali tilalomra, a kettős felhasználású termékek katonai célokra vagy oroszországi katonai végfelhasználók részére történő kivitelére, továbbá korlátozzák Oroszország hozzáférését a kőolajtermelésben és -feltárásban felhasználható egyes érzékeny technológiákhoz és szolgáltatásokhoz.
Hétfői közleményében az uniós tanács kiemelte: mindaddig, amíg Oroszország jogellenes tevékenységeket folytat, amelyek az erőszak alkalmazásának tilalmát is sértik, helyénvaló hatályban tartani az EU által bevezetett valamennyi korlátozó intézkedést, és szükség esetén további intézkedéseket hozni. (MTI)
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !