Hamarosan egy mobiltelefonnal is igénybe lehet venni az állami szolgáltatásokat, például digitálisan lehet majd ügyeket intézni - mondta a Digitális Állampolgárság Program megvalósításáért felelős vezérigazgató-helyettese a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Both András elmondta, hogy több mint tíz éve tart már a szisztematikus építkezés az állami informatika területén: először a szélessávú internetkapcsolatot biztosították az otthonokban, mobiltelefonokon, később pedig az önkormányzatoknál és a kormányablakoknál is.
Ezt követte a központi infrastruktúra kiépítése, ami azt jelenti, hogy szervertermeket hoztak létre, valamint összekapcsolták a különböző nyilvántartásokat - tette hozzá.
A vezérigazgató-helyettes szerint már csak az van hátra, hogy létrehozzanak olyan állami szolgáltatásokat, amelyeket akár egy okostelefon segítségével is igénybe lehet venni.
"Tehát az alapok megvannak, s most következik az, amikor az igazolványaink, az ügyintézés a mobiltelefonba költözik" - fogalmazott Both András, hozzátéve, hogy a klasszikus ügyintézési lehetőségek továbbra is elérhetőek lesznek a kormányablakban.
Újdonságnak nevezte, hogy a program élesítése után személyazonosításra alkalmas lesz a mobiltelefon, így egy rendőrségi igazoltatásnál ez kiválthatja a személyi igazolványt.
Hangsúlyozta, hogy az eddiginél biztonságosabb megoldásokat tesz lehetővé a digitális ügyintézés, amelynek része lehet például a többfaktoros azonosítás is.
Both András szerint a jövő ezen a téren az lesz, hogy kiterjesztik a személyazonosítási rendszert, így azt már akár dohányboltban vagy múzeumban is lehet majd használni, és további állami szolgáltatásokat építenek be a programba.
A vezérigazgató-helyettes az M1 aktuális csatornán a Miniszterelnöki Kabinetiroda által elkészítette Digitális Állampolgárság Programról elmondta azt is, hogy az állami mobil applikációt bárki letöltheti majd, és a regisztráció után lehet személyazonosításra használni azt QR-kód segítségével, amit a hatósági személy (például egy rendőr) leolvas.
Hozzátette, hogy a rendőri igazoltatásnál már idén kiválthatja a műanyag kártyát az applikáció, míg a dohányboltokban csak később lesz vele igazolható az életkor.
Az applikáció segítségével például erkölcsi bizonyítványt lehet majd igényelni, és egy gombnyomással letölteni azt - ismertette.
Közölte azt is, hogy a terveik szerint a felhasználóknak még idén hozzáférésük lesz a személyazonosítás és néhány egyéb ügyintézés mellett az elektronikus aláíráshoz, de a jövőben szeretnék bevonni a piaci szereplőket is, mint például a bankokat, a közmű- és a telekommunikációs cégeket, hogy a portáljaikra az applikáció segítségével lehessen belépni.
"Azt szeretnénk elérni, hogy az állampolgárok ne jegyezzenek meg hétszáz féle jelszót és felhasználónevet, hanem mindenhova egy csatornán be tudjanak jutni, de ez igazán biztonságos legyen" - emelte ki Both András. (MTI)
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !