Egy idős párt és egy látássérült férfit bántalmaztak a rablók

Egy éjszaka alatt két rablást is elkövetett két rudabányai férfi. A rendőrök befejezték a nyomozást az ügyükben.

Rablás és súlyos testi sértés elkövetése miatt folytatott eljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság két rudabányai férfival szemben. A gyanúsítottak először 2023. február 21-én 20 óra körül támadták rá rudabányai otthonában egy látássérült férfira. Bántalmazták a sértettet, majd pénzt követeltek a támadók, akik pár ezer forintot és egy mobiltelefont zsákmányoltak, majd elmenekültek.

Egyikük kevesellte a rablásból származó pénzt, ezért ismerősével elfuvaroztatta magát Berentére. Ott besurrant egy házba, ahol bántalmazta az ott lakó idős párt. A férfi arany ékszereket és több mint százezer forintot vett el erőszakkal a megrémült sértettektől. A brutális támadásban a 69 éves nő nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. 

A bejelentéseket követően a rendőrök azonosították, majd elfogták a támadókat, akiket a hatóság őrizetbe vett, majd a bíróság elrendelte letartóztatásukat.

A nyomozást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság lezárta, az iratokat pedig megküldte az ügyészségnek.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !