Rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 57 éves helyi nővel szemben. A gyanúsított az elmúlt napokban idős embereket keresett fel, akikhez különféle ürüggyel behatolt, majd csalárd módon megszerezte az értékeiket.
Első alkalommal egy 85 éves nőhöz csengetett be a gyanúsított, aki önkormányzati dolgozónak adta ki magát. Gondosórát és gyógyszerkészítményt kínált eladásra, utóbbit a sértett ki is próbált. A szertől elalélt nőtől az elkövető közel egymillió forintot és arany nyakláncot tulajdonított el.
Egy másik esetben a gyanúsított azzal az ürüggyel csöngetett be egy idős nőhöz, hogy üzenetet hozott a testvérétől. Be is jutott az előszobáig, de onnan nem tudott tovább menni, mert a házigazda gyanút fogott, ezért telefonálni akart, mire a hívatlan látogató elmenekült.
A támadó a harmadik alkalommal aláírásgyűjtésre hivatkozva férkőzött be egy lakásába, majd bántalmazta az ott élő idős nőt, több mint egymillió forintot zsákmányolt.
Később az 57 éves nő az első esettel megegyező legendával jutott be másik két sértetthez, akik szintén fogyasztottak a felkínált szerből. Egyiküknél nem talált számára értékeset, a másik áldozatától néhány ezer forintot és a bankkártyáját tudta csak elvenni.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !