Nem veszik fel az állami iskolák azokat a pedagógusokat, akik tavaly nem írták alá az új szerződésüket a státusztörvény alapján – derült ki az RTL Híradójából. A csatornának több érintett tanár is nyilatkozott. Köztük volt olyan, akit állítása szerint már 8 iskola is elutasított - tudatta a 24.hu.
Emlékezetes, diákok és tanárok hónapokig tüntettek tavaly a státusztörvény ellen. Szeptember végéig több mint négyezren, a tanárok öt százaléka döntött úgy nem fogadja el az új jogállást és nem tanít tovább. Azóta viszont többen meggondolták magukat, már elfogadják és aláírnák az új jogálláson alapuló szerződést, ám ezt nem tehetik meg.
"Amikor elmondtam, hogy én a státusztörvényt nem fogadtam el, mindenhol az volt a válasz, hogy akkor nem tudnak felvenni" – mondta az egyik érintett földrajz szakos tanár, aki Budapesten és Pest megyében 8 iskolába jelentkezett álláshirdetésre, de azt mondta, mindenhol elutasították.
Több Facebook-csoportban is hasonló esetek miatt panaszkodnak a tanárok. Egyiküknek „a tankerület azt mondta, hogy felsőbb utasításra” nem veszik fel. Egy másik tanár pedig arról írt: Budapesten 3 tankerület utasította vissza, még óraadói állást sem kapott.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !