Férfi kézilabda Eb - A legjobb tíz közé kerülés a magyar válogatott célja

A magyar férfi kézilabda-válogatott célja a legjobb tíz közé kerülés lesz a szerdán kezdődő németországi Európa-bajnokságon.

A magyar szövetség sajtótájékoztatóján Ilyés Ferenc elnök úgy fogalmazott, a hivatalos célkitűzés "továbbjutni a csoportkörből és az első tíz között végezni".

"Látjuk, mennyire erős a mezőny, az összes világverseny közül az Európa-bajnokságon a legerősebb, és tovább nehezíti a csapatok dolgát, hogy minden csoportból csak kettő jut tovább" - mondta.

A magyarok a müncheni C csoportban pénteken Montenegróval, vasárnap Szerbiával, jövő kedden pedig Izlanddal találkoznak, mindhárom meccs 20.30-kor kezdődik.

"Talán a mi csoportunk a legkiegyensúlyozottabb, ahol bármi megtörténhet és a napi forma fog dönteni" - vélekedett az elnök, aki öt évvel ezelőtt még a válogatott egyik alapembereként készült a világbajnokságra.

Hangsúlyozta, a márciusi olimpiai selejtezőtorna nagyon fontos lesz, de a kontinenstorna is fontos eseménye a magyar válogatottnak, ugyanis minden világverseny önmagában is olyan súlyú, hogy nem lehet félvállról venni. Ilyés leszögezte, a játékosok, a szakmai stáb és a vezetőség tagjai is szeretnének a lehető legjobban szerepelni és a lehető legjobb eredményt elérni, nem csak felkészülésnek tekintik az Európa-bajnokságot.

"Remek szervezés, telt házas meccsek, igazi kézilabdaünnep várható, remélhetőleg minél több magyar szurkolóval" - vélekedett az elnök.

José María Rodríguez Vaquero szövetségi kapitány magyarul kezdte első megszólalását:

"Nagyon fontos lesz az Európa-bajnokság, de nagyon nehéz a csoportunk, mert mindegyik csapat erős. Sokat dolgozunk, sok tehetséges játékosunk van, akik minden meccsen harcolni fognak" - nyilatkozta.

Ezt követően úgy fogalmazott, remek felkészülésen vannak túl, és bár a Csehország elleni első edzőmérkőzést 26-25-re elveszítették pénteken Tatabányán, de nem akartak mindent megmutatni, mert bárki láthatta a televíziós közvetítés miatt. A második, zárt kapus meccsen - amit szombaton négy góllal megnyertek Telkiben - már gyakoroltak olyan elemeket is, amivel a kontinenstornára készülnek, és nagyon jól sikerült az a találkozó.

"Egyértelmű célunk, hogy továbbjussunk a csoportól, de ez nem lesz könnyű. Az első mérkőzés minden világversenyen nagyon fontos, itt különösen az lesz, hiszen Montenegróval találkozunk. Ha azt megnyerjük, arra építhetünk" - vélekedett.

Chema Rodríguez rávilágított: Vlado Sola szövetségi kapitány csapata sokat fut, és több visszatérője van. Megjegyezte, a szerb és az izlandi is nagyon erős csapat, a közelmúltban ők fejlődtek a legtöbbet az egész mezőnyből, utóbbival ráadásul az elmúlt három-négy évben rendszeresen találkoztak a magyarok, ezért jól ismeri egymást a két együttes.

"Nagyon elégedett vagyok a játékosainkkal, nagyon jó munkát végeztek a közelmúltban. A keretünk jó ötvözete a tapasztalt játékosoknak, és azoknak, akik nemrégiben kerültek be a csapatba" - nyilatkozta.

Lékai Máté csapatkapitány a csehek ellen egyik meccsen sem játszott betegség miatt, de elmondása szerint már sokkal jobban van.

"A legtöbb játékosunk már játszott az ellenfelek legtöbb kézilabdázója ellen, vagyis jól ismerjük őket" - vélekedett a Ferencváros irányítója.

Hozzátette, a másik három együttesnek még nincs helye az olimpiai selejtezőben, és ez lesz az utolsó lehetőségük, hogy kiharcolják a részvételt.

"A szerbeknek az elmúlt években is sok jó játékosuk volt, de nem alkottak jó csapatot. A közelmúltban viszont jó csapattá váltak egy spanyol edzővel, aki összefogja őket, és mindannyian jó klubcsapatokban, jó bajnokságokban játszanak" - magyarázta Lékai.

Bánhidi Bence leszögezte, mindig a következő feladatra összpontosít, ami jelenleg az Európa-bajnokság, tehát most csak azon van a hangsúly.

"Mindhárom ellenfelünk gyors játékot játszik, de ez manapság már megszokott. Fizikálisan rendben vagyunk, fel tudjuk venni velük a versenyt" - nyilatkozta a Szeged beállója.

Ligetvári Patrik, a Veszprém balátlövője közölte, az idei évben kétszer szeretne eljutni Kölnbe. A kontinenstorna középdöntője az első alkalom, a Bajnokok Ligája négyes döntője lesz a második.

A magyar válogatott jelenlegi keretének mind a húsz tagja kiutazik Németországba, meccsenként 16 fő nevezhető a csapatba.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !