Fiatalok meztelenre vetkőztettek és a hideg utcán táncoltattak egy hajléktalant Pécsen, majd megverték

A Pécsi Járásbíróság elrendelte két fiatal férfi letartóztatását egy hónapra a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette alapos gyanúja miatt.

A nyomozás eddigi adatai szerint egy korábbi munkabaleset során maradandóan megsérült sértett férfi 2024. január 7-én, a hajnali órákban, enyhén ittas állapotban aludt Pécsett egy közterület füves részén, amikor a két erősen ittas állapotban lévő gyanúsított odament hozzá és felébresztette, hogy kérdőre vonja miért alszik ott, majd pénzt követelt tőle. A sértett közölte, hogy nincs pénze, a gyanúsítottak felszólították, hogy pakolja ki a zsebeit, majd miután ez nem vezetett eredményre felszólították, hogy vegye le a nadrágját, majd fenyegetések hatására több ruhadarabját, melyeket az egyik gyanúsított a sértett pénzének eltulajdonítása érdekében átkutatott. A fenyegetéseiknek az egyik gyanúsított a sértettre irányuló rúgással is nyomatékot adott, azonban az sérülést nem okozott. A sértettről a gyanúsítottak a két nadrágot követően a kabátjait és a melegítőfelsőjét is levetették, és őt folyamatosan fenyegették, szidalmazták. Az egyik gyanúsított a melegítőből előkerült egy darab öngyújtót is eltett. A sértett ruhadarabjaiból előkerült 3000 forintot is eltulajdonították. 

A gyanúsítottak fenyegetéseikkel arra vették rá a sértettet, hogy valamennyi ruhadarabját levegye annak ellenére, hogy akkor már nagyon fázott, majd ezt követően különböző utasításokat adtak neki, hogy hogyan táncoljon, majd a sértettnek a gyanúsítottak kezéből kellett megenni különböző földről felszedett magokat.

Miután értékeit elvették és megalázták a sértettet, a gyanúsítottak bántalmazni kezdték, testszerte ököllel ütötték és rugdosták, melynek következtében a sértett koponyazúzódást szenvedett. A bántalmazás közben az egyikük felszólította társát, hogy hagyják abba, majd a sértettől eltulajdonított készpénzen egy közeli boltban sört vásároltak és folytatták az italozást.

A gyanúsítottak büntetlen előéletűek, azonban egyikükkel szemben más büntetőeljárás is folyamatban van.

Alaposan tartani lehet attól, hogy a gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén a büntetőeljárásban elérhetetlenné válnának, megszöknének, elrejtőznének, a büntetőeljárásban résztvevő vagy más személyek befolyásolásával veszélyeztetnék a bizonyítást, illetve egyikük vonatkozásában fennáll annak a veszélye is, hogy újabb, szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt követne el.

Az ügyész, a gyanúsítottak és egyikük védője a bíróság határozatát tudomásul vette. A másik gyanúsított védőjének – aki az ülésen nem jelent meg -, az üléstől számított három napja van a fellebbezés bejelentésére. 

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !