Négyen halálra vertek egy embert Hajdú-Biharban, majd a pénzét italra költötték

A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség minősített emberölés bűntette miatt emelt vádat négy elkövető ellen, akik halálra verték a közelben lakó sértettet, majd elvettek tőle 38 000 forintot.

A vádirat szerint az egyik férfi és a nő élettársi kapcsolatban éltek egy vármegyei településen, majd albérlőként költözött  hozzájuk vádlott társuk, akinek az édesanyja egykor élettársi kapcsolatban élt a sértettel. Az édesanya egészségi állapota miatt a járási hivatal részére ideiglenes gondnokként rendelte ki a sértettet, aki jogosulttá vált az asszony nyugdíjának a felvételére. Ezt rendkívül sérelmesnek tartotta az asszony fia.

A négy vádlott reggeltől italozott, majd szóba került a sértett, aki meglátásuk szerint jogosulatlanul vette fel élettársának nyugdíját. Az elkövetők megállapodtak abban, hogy a sértettől akár erőszak alkalmazásával is megszerzik a pénzét.

Az elkövetők 19 órakor megjelentek a sértettnél, aki kiment a kapuhoz. A sértett élettársának a fia és a nő kérdőre vonta a férfit a nyugdíj kapcsán, azonban ekkor a sértett otthagyta őket és visszaindult a házba. Ekkor az udvar felől érkező két elkövető a sértettre támadtak, ököllel ütötték, majd a bántalmazásba bekapcsolódott a másik két vádlott. A támadók kitartóan rugdosták a sértett fejét és mellkasát, majd egy idő után behúzták őt a lakóház előszobájába, ahol tovább ütötték és rugdosták.

A sértett elvesztette az eszméletét, ekkor a vádlottak pénz után kutattak. A nő a farmernadrág zsebében megtalálta a sértett pénztárcáját, amiből kivett 38 000 forintot, majd azt átadta a nála albérletben élő társának. Ezt követően a vádlottak egy benzinkúton italra költötték a pénzt.

A sértett aznap éjszaka meghalt.

Az ügyben a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozott.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség a letartóztatásban lévő vádlottak ellen társtettesként, előre kitervelten, nyereségvágyból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat a Debreceni Törvényszéken. A főügyészség indítványt tett arra, hogy a törvényszék két vádlottat életfogytig tartó fegyházbüntetésre, míg két vádlottat határozott ideig tartó fegyházbüntetésre ítélje, valamennyi vádlottat tiltsa el mellékbüntetésként a közügyek gyakorlásától, továbbá rendeljen el velük szemben vagyonelkobzást.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !