Ítélet hozott a bíróság halált okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt

Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Kazincbarcikai Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki az ítéleti tényállás szerint ittas állapotban, bekapcsolt biztonsági öv mellett vezette az általa jogszerűen használt tehergépjárművet Múcsony felől Izsófalva irányába, melyben két kiskorú is utazott. A vádlotti gépjármű előtt, vele azonos irányba, az általa igénybe vett forgalmi sáv jobb oldalán, láthatósági mellényt viselve közlekedett gyalogosan a sértett is, aki maga mellett, jobb oldalán tolta kivilágítatlan kerékpárját, melynek hátsó csomagtárolójára szintén láthatósági mellény volt elhelyezve.

A terhelt férfi nem észlelte a sértettet, akit emiatt a gépjármű jobb első szélével elütött. A sofőr a baleset helyszínén azonnal megállt és a sértett segítségére sietett, aki azonban olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kórházba szállítását követően életét vesztette.

A vádlott az előkészítő ülésen beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. Őt a bíróság halált okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt 3 év 2 hónap fogház fokozatú szabadságvesztésre és 4 év közúti járművezetéstől eltiltásra, mellékbüntetésül 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. 

Enyhítő körülményként értékelte a büntetés-kiszabás során a terhelt büntetlen előéletét, kifogástalan közlekedési előéletét, tényfeltáró, bűnösségre is kiterjedő beismerő vallomását, őszinte, megbánó magatartását, azt, hogy a kárt megtérítette, a sértett hozzátartozóitól bocsánatot kért és jóvátételt adott nekik. Súlyosító körülményként esett ugyanakkor latba közepes fokú alkoholos befolyásoltsága, az, hogy két kiskorú utasa volt, illetve a hasonló jellegű cselekmények elszaporodottsága.

Az ítélet nem jogerős, azt a vádlott és védője tudomásul vette, az ügyész azonban három munkanapot fenntartott a jogorvoslati nyilatkozattételre. 

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !