Kiszolgáltatott nőt kényszerítettek prostitúcióra az élettársak

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy párral szemben, akik mintegy két hónapig különböző budapesti lakásokban prostitúciós munkára kényszerítettek egy kiszolgáltatott helyzetű fiatal nőt, akit a férfi rendszeresen bántalmazott is.

A vádirat szerint egy 26 éves férfi és egy 24 éves nő élettársak voltak. 2021 novemberében, a győri vasútállomáson találkoztak a nyugtató hatása alatt álló, bódult nővel, akit látásból ismertek. A nő szállás és jövedelem nélkül, kiszolgáltatott helyzetben volt, ezért a vádlottak felajánlották, hogy aludjon náluk, amit a sértett elfogadott. A férfi azt is állította, hogy felszolgálói munkát szerez neki Budapesten. A sértett ezért másnap a vádlottakkal a fővárosba utazott, majd egy XI. kerületi lakásban szállásolták el. A férfi kulcsra zárta az ajtót és közölte, hogy prostituáltként fog dolgozni. Amikor a nő tiltakozott, a férfi bántalmazta, majd a megfélemlített sértettről szexuális tartalmú fényképeket készített, amelyekkel szexuális szolgáltatás nyújtását hirdette, aminek részleteit a nő egyeztette. A pár a szolgáltatás nyújtásakor a lakás előtt várakozott, vagy a fürdőszobában rejtőzött el. A pár a sértettet egy hónapon belül többször költöztette, végül Újbudán béreltek lakást. A vádlottak a prostitúciós tevékenységből származó bevételt elvették, amelyből csak szűkösen fedezték a nő létfenntartását, többször éheztették.

A vádlottak a sértettet folyamatosan ellenőrizték, és szökésének megakadályozása érdekében többször bezárták a lakásba. A férfi elvette a nő iratait és rendszeresen fenyegette őt és a gyerekeit. A sértett egyszer az egyik ingatlan ablakán megpróbált kimászni, ezt észlelve a férfi megkötözte, és bántalmazta. Az áldozat egy idő után beletörődött a helyzetébe. A nő gyengéd érzelmeket táplált a férfi iránt, így 2022 januárjában csak azután szökött meg, hogy a férfi erőszakos volt vele, súlyos égési sérüléseket okozott neki, és szexuálisan is bántalmazta.

A Fővárosi Főügyészség a párt mint társtetteseket erőszakkal, szexuális cselekmény végzése érdekében, a sértett sanyargatásával elkövetett emberkereskedelem bűntettével, valamint aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntettével, a férfit ezen túl minősített eseti szexuális erőszakkal és súlyos testi sértéssel, illetve okirattal visszaéléssel is vádolja. A főügyészség arra tett indítványt, hogy a Fővárosi Törvényszék ítélje a vádlottakat fegyház- és pénzbüntetésre, valamint alkalmazzon velük szemben a gazdagodásuk erejéig vagyonelkobzást.

A vádlottak korábban letartóztatásban voltak, jelenleg ingatlanra korlátozott, nyomkövetővel biztosított bűnügyi felügyelet alatt állnak.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !