Lakástűzben halt meg három ember szilveszterkor

Budapesten, a IX. kerületben, a Tolna vármegyei Pálfán és a Pest vármegyei Zsámbokon is lakástűz követelt halálos áldozatot szilveszter éjjelén - közölte Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az MTI-vel.

A IX. kerületben vasárnap este kigyulladt egy társasház harmadik emeleti lakása. A fővárosi hivatásos tűzoltók hamar megfékezték a lángokat, azonban a Thaly Kálmán utcai lakás egy szobája teljesen kiégett. Öten el tudták hagyni az épületet, egy ember azonban életét vesztette

Pálfán szilveszter éjjelén kigyulladt egy többszintes ikerház egyik földszinti lakrésze, amely a tűzoltók kiérkezésekor teljes terjedelmében égett.

A lángokat sikerült időben megfékezni, így a tűz további lakásokra már nem terjedt tovább, azonban a kigyulladt lakásban tartózkodó ember életét már nem lehetett megmenteni - tette hozzá.

Zsámbokon az esti órákban egy családi ház szobájában az ágy gyulladt meg. A tájékoztatás szerint a tűzoltók kiérkezésekor tűz már nem volt, de egy idős ember életét vesztette, feltételezhetően a tűz során keletkezett füst miatt.

A helyettes szóvivő jelezte: a katasztrófavédelem mindkét esetben vizsgálja a tüzek okait, valamint keletkezési körülményeit, és füstérzékelő alkalmazását javasolják az ingatlanokban.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !