A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy kamionsofőrrel szemben, aki elnézte az autópálya lehajtóját, szabálytalanul tért vissza a forgalmi sávba, és ezzel balesetet okozott.
A Győri Járási Ügyészség vádirata szerint az 54 éves férfi kamionjával az M1-es autópályán haladt Mosonmagyaróvár térségében, Győr irányába. Közlekedése során a vádlott figyelmetlensége miatt elnézte a lehajtót, és már kisorolt a forgalmi sávból, mikor észlelte, hogy nem itt szeretné elhagyni az autópályát. Ekkor szabálytalanul, hirtelen kormánymozdulattal visszakormányozta a már lassuló járművét a külső forgalmi sávba. Erre már nem tudott reagálni az ott haladó lengyel sértett, és az általa vezetett kamionnal a terhelt járművének hátuljának ütközött.
A balesetben sértett súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A terhelt ellen az ügyészség közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat, mely bűncselekmény büntetési tétele egy évig terjedő szabadságvesztés, valamint indítványozta, hogy a bíróság a vádlottat határozott időre tiltsa el a járművezetéstől.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !