“Megölöm a fiadat, meghaltok” - kiáltott a férfi, mielőtt rátámadt az alvó családra

Ítéletével megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla az emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt H. A. S. vádlott ellen indított büntetőügyben az elsőfokon eljárt Szegedi Törvényszék ítéletét. A vádlott jogerős büntetése – az elsőfokon kiszabott 14 év fegyház helyett – 16 év 6 hónap fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés és 10 év közügyektől eltiltás lett. 

A bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a büntetett előéletű vádlott, korábban több alkalommal bántalmazta, illetve megfenyegette korábbi élettársát, emiatt távoltartást is elrendeltek vele szemben.  A nő ezért anyaotthonba költözött, amiről tájékoztatta a vádlottat, ezért a férfi 2021. január 20-án este – miután nyugtatókat és azokra alkoholt fogyasztott – megjelent a nő rokonainak otthonában, és kérte, hogy ott maradhasson éjszakára. Ennek a kérésnek nem tettek eleget, a vádlottat elküldték, majd becsukták és lelakatolták a bejárati kaput és a kutyát is elengedték az ingatlan udvarán.

A terhelt – miután többször hívta telefonon korábbi élettársa fivérét – röviddel éjfél előtt visszatért az épülethez, bemászott az udvarra és bement a házba. Az ingatlanban a vádlott volt élettársának testvére, annak élettársa és közös gyermekük egy ágyban aludt.  “Megölöm a fiadat, meghaltok” felkiáltással hozzájuk lépett és egy recés élű, több, mint 10 cm pengehosszúságú konyhakéssel az alvó gyermek felé szúrt.

A gyermek édesapjának a szúrást sikerült a kezével fölfognia, míg a gyermeket az édesanyja kirántotta az ágyból. A vádlott ezután legalább öt alkalommal testszerte megszúrta a gyermekét védő édesapát, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett. A szúrások a férfi mellkasát, hasát, végtagjait érték, megsérült a mája, eltört az egyik bordája; légmell alakult ki nála, az egyik szúrás olyan erejű volt, hogy majdnem leszakította az áldozat karját. Végül az édesanya kiabálására a szobában alvó egyik hozzátartozó felébredt, és – bár a vádlott őt is meg akarta szúrni – sikerült megfékeznie a férfit, aki elmenekült a házból.

A megszurkált sértett életét csak a rokonai által nyújtott azonnali elsősegély és a gyors, szakszerű orvosi beavatkozás mentette meg.

Az elsőfokú bíróság döntésével szemben az ügyészség a vádlott terhére hosszabb tartamú szabadságvesztés büntetés kiszabása érdekében, a vádlott ok és cél megjelölése nélkül, míg védője elsődlegesen eltérő minősítés megállapítása – az emberölés minősített esete vonatkozásában –, másodlagosan pedig enyhítés érdekében jelentett be fellebbezést.

Az immár jogerős ítélet indokolása során, a Szegedi Ítélőtábla Dr. Nagy Erzsébet tanácselnök által vezetett büntető tanácsa úgy ítélte meg, hogy az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás megalapozott, az a felülbírálat alapját képezte. Erre tekintettel az eltérő minősítésre és felmentésre irányuló védelmi fellebbezések nem foghattak helyt.

A tanács elnöke kiemelte, hogy a vádlott bűnösségének megállapítására - mind a két bűncselekmény vonatkozásában - törvényesen került sor, a vádlott által elkövetett cselekmények minősítése kapcsán az elsőfokú bíróság által kifejtett jogi indokait is mindenben osztotta a Szegedi Ítélőtábla.

A másodfokú bíróság a törvényszék által megállapított és értékelt bűnösségi körülményeket – azokat a másodfokú eljárásban helyesbítve és kiegészítve - alapul véve súlyosabb, a középmértéket elérő szabadságvesztés kiszabását látta indokoltnak. Az ítélőtábla akként ítélte meg, hogy az így kiszabott 16 év 6 hónap fegyház fokozatú szabadságvesztés büntetés már alkalmas arra, hogy a büntetéssel elérni kívánt célok megvalósuljanak.

A jogerős ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. 

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !