Vesztegetés miatt emeltek vádat egy Pest vármegyei kórház vezető beosztású orvosa és a vele együttműködő betegszállító ellen - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség az MTI-vel.
A közlemény szerint az orvos vesztegetési pénzért valótlan okokkal vett fel, illetve tartott bent kórházi osztályon betegként olyan embereket, akiket a betegszállító közvetített felé.
Az orvost a betegszállító először 2013 körül kereste meg azzal, hogy egy idős beteget el akarnak bocsátani a kórház egy másik osztályáról, de hozzátartozói nem tudják elhelyezni. Érdeklődött az orvosnál, hogy pénzért felvenné-e az idős embert az osztályára, amibe az orvos beleegyezett.
Ezt követően, 2021. július 1-jéig a betegszállító rendszeresen közvetített az orvos felé olyanokat, akik pénzt fizettek "nem legális szolgáltatásokért" - olvasható a közleményben.
A tájékoztatás szerint voltak, akik - hasonlóan az első esethez - nem tudták vagy nem akarták idős hozzátartozójukat elhelyezni a kórházi kezelés után. Ilyen esetekben az orvos pénz ellenében az általa irányított osztályra felvette őket és ott tartotta, amíg erre igény mutatkozott. Más esetekben az orvos kórházi ellátásról állított ki valótlanul igazolásokat, amelyeket táppénz igénylésére használtak fel azok, akik lefizeték őt. Voltak olyanok is, akik plasztikai beavatkozások társadalombiztosítás általi támogatásának megszerzéséhez kértek orvosi igazolásokat, míg mások a hamis igazolásokkal bírósági tárgyalásokon történő megjelenést próbáltak elkerülni, illetve halasztást próbáltak elérni letöltendő szabadságvesztésük megkezdésénél.
Az érintettek pár tízezertől több százezer forintig terjedő összegeket fizettek. A pénz legtöbbször a betegszállítón keresztül jutott el az orvosig úgy, hogy abból a betegszállító is levette a részét.
Az orvost végül a Nemzeti Védelmi Szolgálat buktatta le egy megbízhatósági vizsgálat során. Akkor is szintén többszázezer forintért vállalkozott arra, hogy megfelelő okiratokat állít ki, amelyek alkalmasak lesznek arra, hogy azokkal letöltendő szabadságvesztés megkezdésének elhalasztását kezdeményezzék - tudatta a főügyészség.
A vádirat szerint az orvos legalább 5,5 millió, míg a betegszállító mintegy 1 millió forint vesztegetési pénzhez jutott.
A Pest Vármegyei Főügyészség az ügyben az orvossal szemben 19, míg segítőjével szemben 17 rendbeli korrupciós cselekmény miatt emelt vádat. Rajtuk kívül az őket megkereső és a szolgáltatásokért fizető további 9 ember ellen is vádat emeltek vesztegetés miatt - olvasható a közleményben.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !