Szexuális visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség vádiratot nyújtott be öt férfival és egy nővel szemben. Az elkövetők prostitúcióra bírtak rá egy 13 éves lányt.
A vádirat szerint két férfi és egy nő egy Tatabányához közeli településen befogadta a gyermekotthonból szökésben lévő 13 éves sértettet, akit lakhatásért és ellátásért cserébe prostitúciós tevékenység folytatására bírtak rá. Az egyik férfi ebben az időszakban a sértett beleegyezésével többször végzett szexuális cselekményt a lánnyal.
A nő egyik férfi ismerőse - aki nem tudott arról, hogy a sértett még kiskorú -, illetve a nő felhívtak egy-egy férfit arra, hogy találkozzanak a sértettel, aki pénzért cserébe szexuális szolgáltatást nyújtott nekik. A két férfi tudott arról, hogy a sértett még nem töltötte be a 14. életévét, a szexuális cselekményért 50 000, illetve 15 000 forintot fizettek.
Az ügyészség vádiratában a gyermekkorú személyt prostitúciós tevékenység végzésére kényszerítő elkövetőkkel és a gyermekprostitúciót kihasználó férfiakkal szemben szabadságvesztést és közügyektől eltiltást indítványozott. A vádhatóság a sértett kiközvetítésében részt vevő férfival szemben végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztést indítványozott, továbbá három férfival szemben indítványt tett arra is, hogy a bíróság végleges hatállyal tiltsa el őket minden tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel kapcsolatos foglalkozástól, tevékenységtől.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !