„Anyáddal szórakozzál!” – felháborodott a csaló, mert nem sikerült pénzt lopnia az OTP nevében

Egyre inkább mindennapossá váló telefonbeszélgetésről kapott hangfelvételt az rtl.hu. Egyik olvasójuk felvette, ahogy egy telefonos csaló az OTP nevében próbál pénzt lehúzni róla: a felvételből kiderül, hogy a hívott fél rögtön átlátott a csaláson, amellyel az elkövetőt sikerült felettébb kényelmetlen helyzetbe hoznia. 

A csaló egy bevett módszerrel próbálkozott: azt hazudta, hogy a bank munkatársa, aki nagy összegű belföldi átutalást észlelt a hívott fél számlájáról. Ilyenkor arra számítanak a csalók, hogy áldozatuk bepánikol, mert azt hiszi, már meg is lopták őt. Az OTP „munkatársa” erre rendszerint felajánlja, hogy visszavonja ezt az utalást: ehhez csak a hívott fél bankszámlájának adataira van szüksége. Gábortól is így próbálták megszerezni adatait, azonban ő átlátott a szitán. A következő párbeszéd zajlott le:

Csaló: „Visszaigazolását szeretném kérni. Az általam említett utalást ön kezdeményezte? 270 ezer forint.”

Gábor: „Igen, így történt.”

Csaló: „Ön kezdeményezte?!”

Gábor: „Igen!”

Csaló: „Anyáddal szórakozz!”

A hívás a hoppon maradt csalóval ezután rögtön véget is ért.


KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !