Donáth Anna: a társadalomnak erős női példaképekre van szüksége, de nem olyanokra, mint Novák Katalin

A kormányt valójában nem érdeklik a gyermekek, a család is csak üres frázis számukra - mondta a Momentum Mozgalom szombati tüntetésén Budapesten a párt elnöke.

Donáth Anna a Sándor-palota előtt összegyűlt demonstrálók előtt úgy fogalmazott, hogy a társadalomnak erős női példaképekre van szüksége, de nem olyanokra, mint Novák Katalin, aki nem lelkiismereti okokból távozik a hivatalából.

A leköszönt államfőnek a bántalmazott bicskei gyermekektől kellett volna bocsánatot kérnie - tette hozzá.

Az ellenzéki pártvezető szerint a kormány sem tudja, mi a helyes, az emberekben csak szavazókat lát, a tiltakozások hangjának ezért a Parlamentig is el kell hallatszania. A változáshoz bátorság kell, a tiltakozásokat pedig nem szabad abbahagyni, mert Orbán Viktornak is van felelőssége - mondta.

Az "egykori áldozatként" bemutatkozó Hodász András korábbi katolikus pap úgy vélekedett, Novák Katalin lemondása nem old meg semmit, társadalmi szintű változásra van szükség. Az áldozatok ma sem mernek előállni, ezért elfogadó, segítő, biztonságos környezetet kell teremteni a gyermekek számára - hangsúlyozta.

Bedő Dávid, a Momentum országgyűlési képviselője kijelentette, hogy az államfő nem lelkiismereti okokból mondott le, vagy mert megbánt volna bármit is. A kialakult helyzet is mutatja, hogy csak a közvetlen elnökválasztás bevezetése hozhat megoldást - vélekedett. (MTI / Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !