Évek óta bujkáló, több elfogatóparancs alapján körözött férfit találtak meg Székesfehérváron a rendőrök

A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Felderítő Osztály munkatársai azonosították a rejtekhelyét, majd a Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály egységének közreműködésével Székesfehérváron fogták el.

A 26 éves férfival szemben nyolc körözés és elfogatóparancs – köztük nemzetközi is – volt érvényben, két évig rejtőzködött a hatóságok elől. Ismert lakóhelyein hónapokig nem találták, és felmerült a gyanú, hogy külföldön tartózkodik. A rendőrök célkörözési tevékenység során ez év elején a bujkáló nyomára bukkantak, és összehangolt intézkedés keretében ütöttek rajta tartózkodási helyén. Igazoltatása során droggyanús anyag került elő a ruhájából, ezért a nyomozók előállították a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra, és kábítószer birtoklása miatt hallgatták ki. Ezt követően büntetés-végrehajtási intézetbe vitték, ahol megkezdte jogerős börtönbüntetésének letöltésé


KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !