Hetven vádlott ellen emelt vádat a Fővárosi Főügyészség egy 3,2 milliárd forintos pénzmosási ügyben.
A főügyészség az MTI-hez eljuttatott közleményében az írta: egy nemzetközi elkövetői köröket kiszolgáló, Magyarországon kiépített bűnszervezet irányítójával, tagjaival és az elkövetésbe bevont emberekkel szemben emeltek vádat, többségükkel szemben fegyház-és börtönbüntetést indítványoznak.
A vádirat szerint a bűnszervezet irányítója, egy jelenleg 49 éves, több évtizede Magyarországon élő izraeli állampolgárságú férfi 2020 előtt kezdetben öt, majd további három férfi társát bevonva olyan szervezetet épített ki, amely külföldi bűnelkövetői köröknek lehetővé tette, hogy a bűncselekményeikből származó pénzt tisztára moshassák.
A bűnszervezet tagjai strómanok által alapított gazdasági társaságoknak nyittattak euró- és forintszámlákat, majd ezeket és a hozzájuk tartozó netbanki eléréseket a pénzmosás elkövetéséhez a külföldi bűnelkövetői körök rendelkezésére bocsátották - ismertették.
Egyes vádlottak az irányító férfinak beszámolási kötelezettséggel és anyagi felelősséggel tartoztak az általuk beszervezettek tevékenységéért. A bűnszervezet tagjai a bankszámlanyitásokhoz olyan SIM- kártyákat vásároltak, amelyek valós használói nem azonosíthatók, a strómanoknak ezekhez a kártyákhoz tartozó telefonszámokat kellett megadniuk a bankszámlanyitásnál.
Az elkövetők a cselekményükkel több mint 3 milliárd 240 millió forint tisztára mosásához nyújtottak segítséget - tudatták.
A Fővárosi Főügyészség a bűnszervezet irányítójával és 69 társával szemben nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre bűnszervezetben, különösen jelentős értékre, folytatólagosan elkövetett pénzmosás, közokirat-hamisítás és más bűncselekmények miatt. A főügyészség 34 vádlottal szemben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását, több vádlottal szemben végrehajtásában felfüggesztett börtön-, ezek mellett pénzbüntetés kiszabását indítványozta. Kezdeményezték a nyomozás során biztosított vagyon, pénz, bankszámlák, járművek és ingatlanok elkobzását is.
Az elkövetésben részt vett az irányító férfi két fia is, őket nemzetközi elfogatóparancs alapján keresi a rendőrség. Az ügyben hét vádlott bűnügyi felügyelet alatt áll, egy vádlott más ügyben kiszabott jogerős szabadságvesztését tölti - olvasható a közleményben.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !