A Tatabányai Törvényszék nyilvános folytatólagos tárgyaláson, emberölés bűntettének kísérlete miatt indult ügyben hozott ítéletet. A bíróság a vádlottat távollétében 8 év börtönbüntetésre, valamint 10 év Magyarország területéről kiutasításra ítélte. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, azonban az nem jogerős, mivel a védő felmentésért jelentett be fellebbezést.
A megállapított tényállás szerint a vádlott és a sértett a komáromi gyár csarnokában végezték a munkájukat. A dél-koreai vádlott arra utasította a sértettet és egy mongol munkást, hogy a csarnokban összegyűlt szemetet gyűjtsék össze. Ennek során a vádlott kezével jelezve ismeretlen okból arra szólította fel a sértettet, hogy másszon bele egy, a szemét gyűjtésére szolgáló, vastag szövésű, átlátszatlan, merev takarófóliába. A sértett nem akart belelépni, de a vádlott betolta őt, majd összefogta a zsák száját. A zsák az anyagából eredő szilárdságánál fogva felhúzott és zárt állapotban maradt.
A vádlott intésére a zsák széleit a mongol munkás fogta meg, aki tudott arról, hogy abban a sértett tartózkodik. A vádlott ekkor intett a csarnokban munkát végző targoncásnak, hogy a targoncával menjen oda, és nyomja össze azt a zsákot, amiben a sértett tartózkodott. A férfi nem tudott arról, hogy a zsákban egy ember van, hanem azt gondolta, hogy az összegyűjtött szemét összenyomása és elszállítása a feladata. A zsákhoz irányította a targoncát, annak villáját felemelte, majd azt lefelé engedve megkezdte a zsák összelapítását. A targonca villája előbb a sértett fejéhez, majd a hátához ért és a sértettet ily módon a föld felé nyomta, amire a sértett felkiáltott. A targoncás meghallotta a kiáltást, és abbahagyta a műveletet. A vádlott és a mongol férfi ekkor kiszabadította a sértettet a takarófóliából, a targoncás pedig telefonon értesítette a mentőszolgálatot. A sértett súlyos sérüléseket szenvedett, alsó végtagjainak bénulása miatt maradandó fogyatékosság alakult ki nála. A fejet, hátat, derekat ért és a targonca villájával kifejtett nagy erejű nyomás figyelembevételével a bántalmazás módja alkalmas volt életveszélyt, vagy halált okozó sérülés okozására.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !