Karácsony: Budapest nem az országból akar kiválni, hanem abból a rendszerből, aminek az elnöke kegyelmet ad egy pedofil bűnözőnek

"Jövőt adunk Budapestnek" szlogennel indította el önkormányzati kampányát Karácsony Gergely főpolgármester egy szombati, fővárosi rendezvényen.

A választás előtt 120 nappal tartott beszélgetésen a "+5 BP" kitűzőt viselő politikus hangsúlyozta, hisz a budapestiekben, és hisz abban az általa vezetett "köztársaságpárti szövetségben", ami egy jobb, európaibb, szolidárisabb és zöldebb hellyé tette a fővárost.

Beszélt arról, hogy a köztársaság nem csak egy államforma, nem csak egy alkotmányjogi kifejezés, mert számára a köztársaság azt jelenti, hogy jól bánunk egymással, egy közösséget alkotunk.

Az alaptörvényből "kiradírozták" a köztársaság szót, és 14 éve "száműzték az életünkből" is a köztársaság gondolatát, intézményeit, ezért fontos, hogy "Budapest köztársaság maradjon" - mondta.

Budapest nem az országból akar kiválni, "hanem abból a rendszerből, aminek az elnöke kegyelmet ad egy pedofil bűnözőnek" - fogalmazott Karácsony Gergely.

Az ellenzéki politikus a közelgő választásra utalva kijelentette, hogy a Fidesznek nemcsak főpolgármester-jelöltje, de ajánlata sincs a főváros számára, sőt a Fidesznek nem ajánlata van, hanem "hadüzenete". Egyúttal előrevetítette, hogy "jön még majd a nagy támadás, lesz még egy ügy, amit nyilván a kampányban szépen felépítenek, (...) készüljetek fel, hogy jön még a nagy cunami".

A főpolgármester azt is bejelentette, hogy az LMP-nek írásban tesz ajánlatot arra, hogyan képzeli el a közös jövőjüket abban az esetben, ha közösen indulnak az önkormányzati választáson.

Saját elképzeléseit úgy vázolta fel, hogy életpárti politikát szeretne ajánlani a fővárosiaknak. Magyarázatként felhívta a figyelmet arra, hogy ma egy átlagos budapesti öt évvel rövidebb ideig él, mint az európai nagyvárosok polgárai.

Hozzátette, hogy plusz öt év bizalmat kér annak a csapatnak, akikkel együtt dolgozik, mert ha tovább tudják folytatni a megkezdett politikájukat, akkor egy-két évtizeden belül a budapestiek várható élettartama is hosszabb lesz öt évvel.

Az egészséges utcák témájáról értekezve kifejtette, hogy a közterületek átalakítása során például azt nézik, van-e ott árnyék, lehet-e csillapítani a zajt, le lehet-e ülni, lehet-e akadálymentesen közlekedni.

Karácsony Gergely kiemelte, hogy a levegőminőség javítása érdekében programot indítanak, amely segít kiváltani a szilárdtüzelésű fűtést. Arra is rámutatott, hogy a fővárosban felhasznált energia negyven százaléka a lakások fűtésére megy el. Leszögezte, szerinte ezért nincs fontosabb nemzeti ügy az energetikai mélyfelújításoknál. Hozzátette, hogy közvetlen uniós forrásból létre akarnak hozni egy úgynevezett budapesti klímaügynökséget, ami segíti ezeket a beruházásokat.

Az egészséges ivóvíz kapcsán emlékeztetett arra, hogy az elmúlt években a fővárosi önkormányzat húszmilliárd forintnyi EU-s forrásból cserélt ki ólomvezetéket és újította meg az úgynevezett csapos kutakat.

Az egészséges élelmiszerek témájára áttérve hangsúlyozta, hogy a közétkeztetés még mindig önkormányzati feladat. Elmondta, hogy a fővárosi önkormányzat részt vesz egy EU-s programban, amelynek része, hogy a közétkeztetés legyen fenntartható, a résztvevők pedig a korábbival megegyező minőségű, de egészségesebb élelmiszereket kapjanak.

Saját eddigi munkáját értékelve a főpolgármester azt mondta, hogy miközben büszke az elmúlt négy és fél év eredményeire, van benne "egy félig üres pohár érzés", mert évtizedes adósságokat dolgoztak le, például a Lánchíd vagy a Blaha Lujza tér felújításával, és csak "most fordulunk rá arra, hogy a jövőről beszéljünk".

A jövőre fókuszáló politikát kell csinálni, egy bizonytalan világban élünk, ahol nem az a cél, hogy az embereket további bizonytalanságban és félelemben tartsuk, hanem az, hogy visszaadjuk hitüket abban, hogy ebben a városban a jövőben jó lesz élni - mondta zárásként Karácsony Gergely. (MTI)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !