Kocsis Máté: jó lenne tudni, hogy mi állt az államfő kegyelmi döntése mögött

A gyermekekkel szembeni bűnelkövetőknek nincs kegyelem - mondta a Fidesz frakcióvezetője pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, hozzátéve, a Fidesz-frakció támogatja Orbán Viktor alaptörvény-módosító javaslatát.

Kocsis Máté közölte: kialakult egy olyan vita az elmúlt napokban Magyarországon, amely világossá tette, hogy ezen túl nem azt kell mérlegelni, hogy kaphat-e vagy sem egy ilyen bűnelkövető kegyelmet, hanem eleve ki kell zárni, jogellenessé kell tenni egy ilyen ember számára a kegyelem megadását.

Úgy folytatta, hogy az államfő kegyelmi döntésének jogszerűségét senki nem vitatja, azt viszont muszáj megérteni, hogy mi volt ennek a morális alapja, ugyanis ez okozza ezt a rengeteg bírálatot, amelyeknek van alapja.

"Azt is gondolom, hogy miután 2022-ben volt egy népszavazás Magyarországon az országgyűlési választások napján, amely gyermekvédelem területén 3,6 millió embert állított egyirányba (...), és ebben a népszavazásban világossá tették az emberek, hogy a gyermekek védelme érdekében mindent meg kell tenni a jogalkotónak" - fogalmazott Kocsis Máté.

Hozzátette: a miniszterelnök által csütörtökön beterjesztett alaptörvény-módosítást muszáj elfogadni, mert kiegészíti a gyermekvédelmi rendszert, tehát ezentúl minden bűnelkövetőnek tudnia kell, hogy ha gyermekek rovására teszi, amit tesz, akkor az elnöki kegyelem intézménye sem áll rendelkezésére.

"Tehát nincs menekvés, nincs kegyelem, ha úgy tetszik, és nincs semmi mentség arra, amit tett, nem fogja tudni megúszni sem a büntetést, még akkor sem, hogy ha az elnök esetleg adna egy - vitatott ugyan, de mégiscsak jogszerű - kegyelmet számára" - emelte ki a politikus, hozzátéve, hogy ezt a kiskaput be kellett zárni.

Szólt arról is, hogy a kormánypártok fogadták el 2021-ben Európa legszigorúbb gyermekvédelmi és pedofilellenes törvényét, amit a baloldali pártok nem támogattak. Nem támogatták, hogy legyen kereshető pedofilnyilvántartás, hogy a büntetőtörvénykönyv szigorodjon, és az ehhez kapcsolódó korábbi alaptörvény-módosítást sem - fűzte hozzá.

Azt mondta, hogy a baloldal rendszeresen támadja külföldön is Magyarországot emiatt: az Európai Bizottság elnöke szerint jelentős részben a magyar gyermekvédelmi törvény miatt tartja vissza Brüsszel a Magyarországnak járó uniós forrásokat.

"Éppen ezért képmutatónak gondolom azt, amit a politikai baloldal csinált az elmúlt napokban (...), hiszen ők mindig mindent elleneztek, ami a gyermekvédelmi szabályokról szól és ami a pedofilellenes törvényt illeti" - fogalmazott.

Kocsis Máté szerint azért is álságos az, amit tesznek, mert a baloldal nemcsak, hogy nem szavazta meg a gyermekvédelmi és pedofilellenes törvényt, de számos ilyen ügy van a holdudvarukban, most pedig úgy tesznek, mintha mindig is a pedofilok ellen lettek volna. Eközben a baloldali sajtóban sorra jelentek meg azok a "pedofilmentegető" írások, amelyek minden jóérzésű embert felkavarnak - tette hozzá.

"Szerintem ez az embereknél egy világos határvonal, ha úgy tetszik egy vörösvonal, amit nem lehet átlépni, és ezt a szülők a maguk eszközeivel igyekeznek is érvényesíteni, és ezt az államnak is kell, tehát muszáj nekünk kemény jogszabályokat alkotnunk" - mondta, hozzátéve, hogy mivel a kegyelmi döntés alappal vitatott, ezért az államfői kegyelmi jogból is akként kell ezt kiemelni, hogy soha többé ne forduljon elő ilyen vita.

A politikus úgy fogalmazott: jó lenne tudni, hogy mi állt az államfő kegyelmi döntése mögött, és érdemes is lenne erről egyszer beszélni, de az országgyűlési képviselőknek nem azzal kell foglalkozni, hogy mi volt a döntés alapja, hanem azzal, hogy ez többé ne forduljon elő.

Hozzátette: ennek a helyzetnek nem szabadott volna előállnia, függetlenül attól, hogy mi volt a megfontolás.

Egy másik kérdésre a politikus elképzelhetőnek tartotta, hogy baloldali pártok a miniszterelnök által benyújtott alaptörvény-módosítást megszavazzák, de nem azért, mert a "szívük mélyén" egyetértenek azzal, hogy ne kaphassanak kegyelmet a pedofil bűnelkövetők, hanem azért, mert úgy érzik, hogy ez is egy fogás az államfőn.

Az alaptörvény-módosítási javaslatot március második felére fogadhatják el, ugyanakkor ez visszamenőleg nem tud majd segíteni a helyzeten, de a még folyamatban lévő ügyekre, illetve a jövőben benyújtandó kérvényekre már vonatkozik - mondta Kocsis Máté. (MTI / Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !