Az EU-nak közös, széleskörű elektromos autózást érintő támogatási programot kellene indítania, Ukrajna EU csatlakozása előkészítetlen és az emiatt már most bekövetkezett ágazati torzulások is kezelésre szorulnak - mondta Nagy Márton gazdasági miniszter Nagy Márton Versenyképességi Tanács ülésén a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleménye szerint.
A nemzetgazdasági miniszter részt vett a Versenyképességi Tanács informális ülésén Genkben, Belgiumban. Nagy Márton kiemelte: az EU versenyképességének javítása kritikus fontosságú és lépést kell tartani az Egyesült Államokkal és Kínával, akik jelentős költségvetési forrásokat fordítanak a saját iparuk támogatására - közölte az NGM.
A miniszter beszédét idézve a közlemény kiemelte: miközben Európa visszatér az új gazdasági kormányzás keretén belül a maastrichti, szigorú költségvetési politikához. Az igen korlátozott költségvetési források mellett az átálláshoz ugyanakkor szükséges más forrásokat is bevonni. A jövőben fontos szerepe lehet a fejlesztési banki, kereskedelmi banki, tőkepiaci vagy akár a jegybanki forrásoknak a versenyképességi finanszírozásában.
A miniszter új iparpolitikai és állami támogatási megközelítést javasolt az általános zöld és digitális átállás támogatása helyett. Ágazati megközelítést kell alkalmazni, akár konkrét termékeket kell támogatni annak érdekében, hogy megfelelően célzottan és ezáltal hatékonyan költsük el a rendelkezésre álló forrásokat. Ennek keretében a tárcavezető javaslatot tett egy új közös, uniós programra, mely az elektromos autók dedikált támogatását célozná mind fogyasztói mind pedig gyártói oldalról.
A jelenlegi geopolitikai helyzetben az EU és a belső piac intézménye a versenyképességét meghatározó teszt előtt áll. Mivel az új, technológiavezérelt iparágakban Európa nem tölt be vezető szerepet, ezért elsődleges érdek az összekapcsolódás (connectivity) és az EU-n belüli blokkosodás elkerülése. A globális versenyben a keleti és nyugati tőkének találkoznia kell, ami nem függőséget jelent, hanem kapcsolódást - mondta.
Nagy Márton végül kifejtette Ukrajna EU csatlakozása kapcsán, hogy a csatlakozási folyamat nincs előkészítve, annak hatása az uniós tagországokra nincs felmérve. Emiatt már most is számos ágazati torzulás alakult ki és a közeljövőben még több várható. Erre jó példa az agráriumban és a logisztikában tapasztalható feszültség.
A miniszter kiemelte, hogy meg kell hallgatni az iparági szereplőket és figyelembe kell venni véleményüket. A magyar, cseh, szlovák és lengyel fuvarozói szervezetek közösen írtak levelet az Európai Bizottságnak konkrét javaslatokkal, mert az EU és Ukrajna közötti egyezmény jelentősen rontja a versenyképességüket. A szervezetek azt kérik, hogy a járművezetőknek 3-4 hetente kötelezően haza kelljen térniük Ukrajnába, és az ukrán fuvarozóknak az uniós műszaki, szakmai képesítési és pihenőidőre vonatkozó szabályokat be kelljen tartaniuk.
A nemzetgazdasági miniszter jelezte az Európai Bizottság számára, hogy a fuvarozói szövetségek által felvázolt javaslatokat támogatja az azonos működési- és egyenlő versenyfeltételek biztosítása érdekében, törekedve egyúttal az ukrán gazdaságnak nyújtott támogatás sérelmének elkerülésére.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !