Óvadék ellenében sem védekezhet szabadlábon a pénzmosással is gyanúsított ukrán férfi, aki közel 2 millió forinttal csapolta meg áldozata bankszámláját

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 47 éves ukrán állampolgárnak, akivel szemben jelentős értéket meg nem haladó értékre elkövetett pénzmosás bűntette, valamint információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntette miatt folyik büntetőeljárás.

A rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsított és ismeretlen társai telefonon keresztül felvették a kapcsolatot az ajkai lakos sértettel, és magukat a kecskeméti rendőrség munkatársának kiadva jogellenesen, a sértett tévedésbe ejtésével, gyanús tranzakcióra hivatkozva rábírták őt arra, hogy letöltse az „Anydesk” nevezetű, távoli elérést biztosító számítógépes programot. A gyanúsított és társai e programot felhasználva megszerezték a sértett bankkártya, illetve netbank belépési adatait, és azokat jogosulatlanul felhasználva a sértett bankszámlájáról két részletben 1 810 000 forint összeget utaltak el egy harmadik személy számlájára. A gyanúsított és ismeretlen társai szándéka a sértett pénzének ellenérték nélküli megszerzésére irányult.

A pénz átutalását követően a harmadik személy egy társával egy ATM automatából a napi limitnek megfelelő összeget, 1 000 000 forintot felvettek, amelyet átadtak negyedik társuknak. ők pedig fizetségül 20 000-20 000 forintot kaptak.

A gyanúsított a bűncselekmény elkövetését megelőzően egyeztetett negyedik társukkal, aki közölte a harmadik személy számlaszámát, illetve a felvett készpénzt (a 20-20 ezer forint levonása után) átadta a gyanúsítottnak, amelyből 100 000 forintot „fizetségként” visszakapott. 

Az 1 millió forint felvételét követően a harmadik személy számláján maradt (több mint 800 000 forint összegű) pénzt a nyomozó hatóság lefoglalta.

A rendelkezésre álló adatok alapján megállapítható, hogy az átutalt és felvett készpénz csalásból származik, a gyanúsított társaival büntetendő cselekményből származó, jelentős értéket meg nem haladó vagyon helyének elfedése céljából pénzügyi tevékenységet végzett.

A gyanúsított tagadja a terhére rótt bűncselekmények elkövetését. Vele szemben hasonló jellegű bűncselekmények elkövetése miatt 2022 júniusa óta nyomozás folyik egy másik nyomozó hatóság előtt is.

A gyanúsított letartóztatását a bíróság a szökés, elrejtőzés veszélyére figyelemmel, továbbá a bizonyítás meghiúsításának megakadályozása és a bűnismétlés megakadályozása érdekében rendelte el, egyúttal az óvadék megállapítása mellett a bűnügyi felügyelet elrendelésére irányuló védői indítványt elutasította. 

A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentette be, így az nem vált véglegessé, másodfokon a Veszprémi Törvényszék jár el. A fellebbezésnek a végzés végrehajtására nincs halasztó hatálya, így a férfi a másodfokú döntésig letartóztatásban marad.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !