A Balassagyarmati Törvényszék előkészítő ülést majd tárgyalást tartott a vádlottak ellen indult büntetőügyben, amelyen az első rendű vádlott előbb beismerte majd később tagadta a terhére rótt bűncselekményeket. A gyermekek anyja, a másodrendű vádlott, korábbi vallomásaival ellentétben akként nyilatkozott, hogy nem volt tudomása lányai meggyilkolásáról.
A vádirati tényállás szerint a vádlottak 2004. augusztus végétől élettársként éltek a másodrendű vádlott tulajdonában lévő házban, ahol eleinte velük lakott a másodrendű vádlott 4 gyermeke is.
Az elsőrendű vádlott gyakran bántalmazta a másodrendű vádlottat és gyermekeit is, ezért a gyámhivatal a kiskorú gyermekeket védelembe vette. Az elsőrendű vádlott az együttélésük során a másodrendű vádlotton kívül a nevelt lányaival is szexuális cselekményeket végzett.
Az elsőrendű vádlott és az akkor 19 éves, és legalább négyhónapos terhes sértett 2009. február 17-én a reggeli órákban összevesztek, mert az elsőrendű vádlott el akarta érni, hogy a sértett vetesse el a gyermekét.
Az elsőrendű vádlott a heves szóváltás közepette két alkalommal erőteljesen fejen ütötte sértettet, majd a fölre eső sértettet test-szerte nagy erővel megrugdosta, aki ettől az életét vesztette. A bántalmazást látta a másodrendű vádlott is.
Ezt követően az elsőrendű vádlott a sértett holttestét az esti órákban, a házuk mellett elásta. A másodrendű vádlott segített az elsőrendű vádlottnak a házból a testet a gödörhöz húzni és elrejteni, illetve ezen túl az ezt követő években a lánya hollétével kapcsolatban a nyomozóhatóságnak azt állította, hogy a leánya Budapestre szökött.
Az elsőrendű vádlott 2009. március 22-én délután a másodrendű vádlott másik gyermekével összevesztek azon, hogy a sértett az elsőrendű vádlottól pénzt kért. A vita hevében az elsőrendű vádlott a ház udvarán fojtogatta, és annyira megverte a sértettet, hogy a lány a bántalmazásba belehalt. Az elsőrendű vádlott a településhez tartozó erdőben gödröt ásott, és ott eltemette a sértett holttestét.
Miután az elsőrendű vádlott 2015 nyarán arról értesült, hogy az erdőrészt, ahová sértettet elásta, fel akarják parcellázni, attól tartva, hogy ennek során előkerülnek a sértett maradványai, kiment az erdőbe, kiásta a sértett maradványait, hazavitte és részben elégette részben elföldelte azokat.
Az elsőrendű vádlott elmondta a másodrendű vádlottnak, hogy a másik lányát is megölte, aki ennek ellenére a körözési eljárásban többször azt nyilatkozta, hogy a sértett elszökött a testvére után Budapestre, és az ő hollétéről sincs tudomása 2009 márciusától.
A Balassagyarmati Törvényszék az elsőrendű vádlott beismerő nyilatkozatát a nyomozás során összesen 8 alkalommal módosított vallomásaira tekintettel nem fogadta el. Az elsőrendű vádlott később már úgy nyilatkozott, hogy a terhére rótt gyilkosságokhoz nincs köze, de a tényleges elkövetőket nem akarja megnevezni, mert félti a családját.
A másodrendű vádlott hangoztatta, hogy az elsőrendű vádlott által elkövetett bűncselekményekről nem volt tudomása. Az elsőrendű vádlottat terhelő, a nyomozás során tett vallomásaival kapcsolatban azt állította, hogy azokat gyógyszerek hatása alatt tette.
A bírósági eljárás március 6-án bizonyítással folytatódik. (Fotó: police.hu)
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !