Több mint 15 millió forinttal károsította meg áldozatait a romantikus csalással gyanúsított budapesti nő

A Miskolci Rendőrkapitányságon csalás miatt folyik nyomozás egy 40 éves budapesti nővel szemben. 

Az elkövető egy közösségi portálon nyolc esetben bizalmi kapcsolatot épített ki a sértettekkel, és különböző legendákat kitalálva több mint 15 millió forinttal károsította meg őket. A nő legtöbbszőr katonatisztként, olajmérnökként, híres zenészként és hajóskapitányként mutatkozott be. Volt olyan eset, amikor házassági ajánlatot is tett. Miután az elkövető kiépítette a bizalmi kapcsolatot, anyagi segítséget kért, melyet az áldozatok meg is adtak részére.

A Miskolci Rendőrkapitányság gyanúsítottként hallgatta ki az asszonyt, és az őrizetbe vételéről is döntött.

A nyomozás jelenleg is folyik, a rendőrök vagyonvisszaszerzés során több mint 3 millió forintot foglaltak le. A gyanúsítottat a Miskolci Járásbíróság letartóztatta.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály szakemberei szerint az úgynevezett romantikus csalók számtalan módszert kitalálnak, hogy megszerezzék áldozatuk pénzét. Az online világ ugyanis jó lehetőséget teremt számukra, hogy az ismeretlenség homályában, esetleg egy hamis profilkép mögé rejtőzve kitalált történettel cserkésszék be kiszemeltjüket. A romantikus csalókra jellemző, hogy a közösségi oldalakon kezdeményeznek beszélgetést, és akár heteken vagy hónapokon keresztül építgetik a bizalmi kapcsolatot. (Fotó: police.hu)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !