Több mint nyolc kilogrammnyi kábítószergyanús zöld növényi származékot foglaltak le a csornai rendőrök egy környékbeli lakosnál - közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Azt írták, hogy a rendőrök február 8-án egy családi háznál intézkedtek, mivel információjuk volt, hogy az ott lakó férfi kábítószert tart az otthonában.
A kutatás során a ház mögötti garázsban vödrökben tárolva több mint nyolc kilogrammnyi kábítószergyanús növényi törmeléket, illetve a drog porciózásához szükséges eszközöket találtak.
A férfit a nyomozók előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki, és javaslatot tettek a letartóztatására, amelyet az illetékes járásbíróság elrendelt.
Az ügyben a rendőrség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-birtoklás bűntettének gyanúja miatt indított büntetőeljárást - áll a közleményben. (MTI / Fotó: police.hu)
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !