Traktortolvajok ellen emeltek vádat Bács-Kiskunban

A Kiskőrösi Járási Ügyészség többrendbeli üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás miatt emelt vádat abban az ügyben, amelyben a vádlottak a fakitermelő vállalkozó bűntárs felvetésére és útmutatásai szerint, anyagi haszon reményében traktorokat loptak el. 

A vád szerint a fakitermelő vállalkozó 2023 elején, a nála dolgozó társának felvetette, hogy segítsen neki mezőgazdasági vontatókat lopni. Az ötlet és az ígért fizetség tetszett a büntetett előéletű alkalmazottnak, ezért bevonta egy korábbi zárkatársát is a terv megvalósításába, emellett családtagok – féltestvér és sógorok – is csatlakoztak hozzájuk.  A vádlottak „címre” mentek, ugyanis a vállalkozó azt is elmondta, hogy hol, melyik tanyán találhatók a kiszemelt traktorok.

2023 februárjában a vádlottak két traktort, három motorkerékpárt és két rotációs kapát loptak el. Első alkalommal a kerítést kibontva vitték el az udvaron álló traktort, amiben benne volt az indítókulcs. Néhány nap múlva ugyancsak a járműben hagyott kulcs segítette a tolvajokat az út mellett eladási célból leállított traktor ellopásában. Rövidesen azonban belehajtottak egy árokba, ahonnan csak a bűntársaik segítségével tudtak kihajtani és a megbeszélt helyre továbbmenni. A traktorra kitett eladó táblát később elásták.

A későbbiekben az odaszögelt deszka sem jelentett akadályt a tolvajoknak, akik egy másik társuk ötletére három motorkerékpárt vittek el egy tanya melléképületéből. Végül a zárkatárs vádlottak az utolsó két traktort a hozzájuk kapcsolt kiegészítő gépekkel együtt vitték el és rejtették el a vállalkozó által megjelölt bozótosban.

A végrehajtással megbízott vádlottak összesen négy traktort loptak el. Ezek értéke egyenként 2 és 3,5 millió forint közötti volt, azonban az ígért fizetséget nem kapták meg. A kiskőrösi nyomozók négyből három traktort lefoglaltak és visszaadtak a tulajdonosoknak.

Az ügyészség a vádlottakat üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettével vádolja és ezért a vállalkozóval, továbbá a több lopásban is érintett vádlottakkal szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozza. Ők hárman letartóztatásban, a többiek szabadlábon várják, hogy ügyükben a Kiskőrösi Járásbíróság döntsön.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !