Őrizetbe vettek, majd a bíróság letartóztatott egy 28 éves férfit, aki szerelem ígéretével vett rá prostitúcióra egy lányt és két nőt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
Azt írták, hogy a férfival szemben több ember, részben tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka bűntett miatt folytatnak eljárást.
A nyomozás adatai szerint a férfi 2022-ben ismerkedett meg egy akkor 15 éves, gyermekvédelmi intézetekben nevelkedő lánnyal. A fiatalkorút szerelemmel hitegette, és rábírta, hogy előbb Magyarországon, később egy felnőtt nevére igényelt hamis papírokkal Németországban végezzen prostitúciós tevékenységet.
A lány által keresett pénzt a férfi elvette. A fiatalkorút az ifjúságvédelmi nyomozók a helyi hatósággal együttműködve 2023 márciusában hozták haza - tették hozzá.
Az eljárás adatai szerint a férfi két másik, éppen csak nagykorú nőt is hasonló módon használt ki közös élet ígéretével: Budapesten, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, Németországban, illetve Svájcban dolgoztatta őket prostituáltként, pénzüket pedig felélte.
A közlemény szerint ha a lányok nem az elvárásainak megfelelően teljesítettek, meg is verte őket.
A Magyarországra hazatérő férfit a BRFK nyomozói Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében a helyi rendőrök és a Készenléti Rendőrség munkatársainak segítségével február 7-én fogták el, a bűncselekményekből származó pénzt lefoglalták.
A férfit gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették, a bíróság azóta elrendelte letartóztatását - áll a közleményben. (MTI)
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !