Baleset történt a székesfehérvári illegális gyorsulási versenyen

Székesfehérváron, az Aszalvölgyi úton történt közúti közlekedési baleset - írta a police.hu. 

A székesfehérvári rendőrök az esettel kapcsolatban végzett adatgyűjtés során megállapították, hogy a helyszínen illegális gyorsulási versenyt rendeztek, melyen két jármű összeütközött, és csupán a szerencsének volt köszönhető, hogy sem a bennük helyet foglalók, sem a közelben tartózkodó gyalogosok közül nem sérült meg senki. A küzdelemben résztvevő harmadik autós az egyenruhások kiérkezését meg sem várta, adatai hátrahagyása nélkül távozott, és arról sem győződött meg, hogy valaki élete vagy testi épsége veszélyben van-e.

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság munkatársai három vármegyei fiatalembert állítottak elő, akiket közúti veszélyeztetés bűntett, valamint – a helyszínt elhagyó sofőrt – közúti cserbenhagyás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgattak, és vezetői engedélyeiket bevonták.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !