Vádat emeltek egy magyar párral és a férfi anyjával szemben, akik belföldön és Ausztriában is több nőt - köztük egy cselekvőképességet korlátozó gondokság alatt állót is - prostitúcióra kényszerítettek - közölte a Fővárosi Főügyészség az MTI-vel.
A vádirat szerint egy prostituáltként dolgozó nő és a tevékenységét felügyelő élettársa több kiszolgáltatott helyzetben lévő nőt dolgoztatott szintén prostituáltként, egyik sértett esetén a férfi édesanyjának közreműködésével.
A női vádlott 2018-ban egy svájci bárban megismerkedett egy akaratnyilvánítási képességében súlyos fokban korlátozott, cselekvőképességet részlegesen korlátozó gondokság alatt álló magyar nővel, aki prostituáltként dolgozott. Bizalmi viszonyt alakított ki vele, és Magyarországra hívta. A sértett állapota a külső szemlélő számára is könnyen felismerhető volt - tette hozzá a főügyészség.
A közlemény szerint a női vádlott és élettársa, valamint a férfi édesanyja a sértettet irányításuk alá vonták, majd a prostitúciós tevékenységéből szerzett pénzből biztosították hosszabb távú megélhetésüket. Az áldozatot a férfi megfenyegette azzal, hogy ha nem vállalja az ilyen munkavégzést, akkor kisgyermekét és nagyapját bántalmazni fogják. A nő budapesti lakásokban és közterületeken kínált szexuális szolgáltatást, az ebből származó bevételét, illetve személyi okmányait és telefonját elvették. A sértett csak valamelyik elkövető kísérete mellett hagyhatta el a tartózkodási helyét - ismertette a főügyészség.
A család a sértettet 2019-ben kiutaztatta Ausztriába, ahol egy ottani bordélyházban dolgoztatták. A kizsákmányolt nő végül 2019 júliusában - amikor az őt egyébként folyamatosan felügyelő női vádlott átmenetileg távol volt - segítséget kért a bordélyház alkalmazottaitól, akik őt kimenekítették és értesítették a helyi hatóságokat is.
A vádiratnak része az is, hogy az élettársak másik két nőt is dolgoztattak prostituáltként, illetve a gondokság alá helyezett sértettet egy alkalmi férfi ismerőse 2019 januárjában egy vitát követően forró étolajjal leöntötte, és ezzel maradandó sérülést okozott neki - tudatta a főügyészség.
A Fővárosi Főügyészség a párral és a férfi anyjával szemben a minősített eseti emberkereskedelem, üzletszerűen elkövetett kerítés, valamint kitartottság bűntette és a negyedik vádlott ellen maradandó fogyatékosságot okozó, különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre - olvasható a közleményben.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !