Elvitte a járó motorú autót, majd a rendőrök elől menekülve tört, zúzott egy férfi Budapesten

A Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség indítványa alapján letartóztatásba került egy 29 éves férfi, aki pár héttel ezelőtt, a VIII. kerületben beült egy járó motorral hagyott autóba, és azzal elhajtott. A férfi a rendőri intézkedés elől menekülve megrongált egy másik autót, és kordonokat döntött fel.

A megalapozott gyanú szerint, a gyanúsított 2024. január 29-én, reggel, a VIII. kerület, Kőris utcában felfigyelt egy járó motorral leállított, nem zárt gépkocsira. A férfi beszállt, és azzal a tulajdonos tudta és beleegyezése nélkül elhajtott. Ezt követően az elkövető a kocsival a VIII. kerületben közlekedett, és ennek során az élettársát felvette.

A sértett bejelentését követően, a kerületben szolgálatot teljesítő járőrök észlelték a járművet, a férfi azonban az általuk használt fény-, illetve hangjelzés ellenére nem állt meg. A férfi menekülés során nagy sebességgel közlekedett, ennek során megrongált egy parkoló gépkocsit, valamint építkezési munkálatok miatt felállított kordonokat döntött fel. A terhelt végül behajtott egy VIII. kerületi parkolóházba, ahol az élettársával együtt kiszállt a járműből, a rendőrök azonban a közeli bevásárlóközpont bejáratánál elfogták. A gyanúsított által jogtalanul használt gépkocsiban kb. 800 000 forint kár keletkezett.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitánysága a férfit jármű önkényes elvétele bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki gyanúsítottként.

A terhelt büntetett előélete, a vele szemben folyamatban lévő más büntetőeljárások, továbbá az életvezetésére vonatkozó adatok megalapozzák a bűnismétlés veszélyét. Erre tekintettel, a Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség indítványa alapján, a bíróság a gyanúsított letartóztatását elrendelte, majd legutóbbi végzésével további 3 hónappal, 2024. május végéig meghosszabbította.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !