Hamis védettségi igazolványt csináltattak maguknak a Győr-Moson-Sopron vármegyei mentősök

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt három férfival szemben, akik hamis védettségi igazolvánnyal akarták megtartani a munkájukat.

A vádirati tényállás szerint a vádlottak 2021 októberében mentő gépkocsivezetőként, illetve mentőtechnikusként dolgoztak egy Győr-Moson-Sopron vármegyei kisvárosban. Ebben az időben a koronavírus-járvány elleni védekezés részeként az ő munkakörükben dolgozóknak kötelező volt a védőoltás felvétele.

A vádlottak nem szerették volna a védőoltást felvenni, ugyanakkor a munkájukat sem szerették volna elveszíteni. Ezért az egyik vádlott egy ismeretlen személyt felbujtott, aki egy egészségügyi szolgálató rendszerén keresztül olyan, az oltás felvételéről szóló valótlan adatokat töltött fel, mely alapján hamis védettségi igazolványok kerültek kiállításra a vádlottak részére.

A terheltek az így megszerzett hamis védettségi igazolványokat bemutatták munkáltatójuknak, ezzel igazolva az oltás felvételét, és ezzel biztosítva, hogy továbbra is dolgozhassanak.

Az ügyészség a férfiakat a védettségi igazolással visszaélve elkövetett hamis közokirat felhasználásával vádolja.

Az ügyben a döntést várhatóan a Csornai Járásbíróság fogja meghozni.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !