Az Encsi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt. Az elkövető volt élettársát bántalmazta, gáz-riasztó fegyvert tartott a fejéhez lelövéssel fenyegetve. Máskor videóhívással közvetítette, amikor a nő lakása berendezési tárgyait fejszével megrongálta.
A vádirat szerint a férfi élettársi kapcsolata megszűnt, ezt nem tudta feldolgozni, A férfi 2023 januárjában volt élettársának hangüzeneteket küldött, melyekben őt és édesapját megöléssel fenyegette. Az elkövető a hónap végén, reggel megjelent volt élettársa borsodi településen lévő házánál, majd szóváltást követően a hajánál fogva földre húzta, fején többször megütötte, körömvágó ollóval próbálta szurkálni, de a nő védekezett. A vádlott ezután az autójából behozott egy gáz-riasztó fegyvert, a nőt hajánál fogva ismét földre rántotta, belerúgott, a fegyvert fejéhez szorítva azzal fenyegette, hogy lelövi.
A bántalmazás közben a nő töréssel járó sérülést szenvedett.
A vádlott 2023 március elején, reggel ismét elment az ingatlanhoz, de a sértett nem volt otthon. A férfi videóhívást kezdeményezett és azzal fenyegette a nőt, hogy végig nézheti, amint a gépkocsijával az édesapját elüti. A telefonnal azt is közvetítette, hogy egy fejszével betörte a ház bejárati ajtaját, amit tokostól beszakítva jutott be az épületbe. Az elkövető a lakásban a fejszével összetörte a gázsütőt, kanapéágyat, konyhabútort, LED tévét, szekrényt, továbbá megrongálta a laminált padlót és a kerámia padlóburkolatot is.
Az ügyészség a büntetett előéletű, letartóztatásban lévő vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott korábbi felfüggesztett börtön büntetésének végrehajtása elrendelésével.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !