A rendőrségre érkezett bejelentés szerint Győrben, a Szent Imre úton lévő társasház egyik tizedik emeleti lakásának ablakából esett ki egy nő, aki a helyszínen életét vesztette - írta a police.hu.
Az ügyben a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást indított, amelynek során a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt, azt a 32 éves férfit, aki korábban az elhunyt élettársa volt. A fiatalembert a rendőrök emberölés bűntett gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették. Az eljárás a továbbiakban az elkövető letartóztatása mellett folytatódott.
A nyomozók megállapították, hogy a tizedik emeleti lakásban – előzetes szóváltást követően – a gyanúsított az áldozatával dulakodott, amelynek következtében a nő kizuhant az ablakból.
A nyomozás során a rendőrök több szakértő véleményét szerezték be, és a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték. Az iratokat a napokban vádemelési javaslattal küldték meg az ügyészségnek.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !