Rács mögé dugnák a pécsi ámokfutót

A Pécsi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a fiatal férfival szemben, aki sorozatosan követett el közlekedéshez kapcsolódó bűncselekményeket.

A vádirat szerint a jogosítvánnyal nem rendelkező, 20 éves férfi 2023. november 22-én, reggel, Pécsett eltiltás hatálya alatt vezetett egy tehergépkocsit. Egy lámpás kereszteződésben a belső sávban haladó gépkocsi mellé állva szóban megfenyegette a gépkocsi vezetőjét, majd egy hosszú bottal kinyúlt a lehúzott bal oldali ablakon és többször ütő mozdulatokat tett a sértett irányába. A férfi közben azzal fenyegette, „hogy szét fogja verni az autót”. Miután a forgalommal haladva elindultak, a sértett gépkocsija mellé érve felé kormányozta a tehergépkocsit úgy, hogy áttért a másik forgalmi sávba. A sértett az ütközést hirtelen fékezéssel és balra kormányzással tudta elkerülni. A vádlott megszegte a KRESZ rendelkezéseit, cselekményével a másik gépkocsi vezetőjének életét és testi épségét közvetlen veszélynek tette ki.

Ezt követően, 2023. december 7-én továbbra is eltiltás alatt vezette a gépkocsiját Pécsett, melynek során anyagi kárral járó közlekedési baleset részese volt.

A Pécsi Járási Ügyészség folytatólagosan elkövetett eltiltás hatálya alatti vezetés bűntettével és közúti veszélyeztetés bűntettével vádolja a férfit, akivel szemben több alkalommal folytattak szabálysértési és büntetőeljárást közlekedéshez kapcsolódó cselekmények miatt.

A vádlott letartóztatásban van, vele szemben szabadságvesztés és végleges hatályú járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta az ügyészség.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !