A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy apa és édesanyja ellen, akik egy orvost próbáltak megvesztegetni azért, hogy a lánygyermek iskolai hiányzásait igazolja le.
A vádirati tényállás szerint a vádlott 13 éves leánya, a 2022-23-as tanév első felében nagy számú iskolai hiányzást szedett össze. 2022 novemberében az apa felhívta háziorvosát, akitől másnapra a magánrendelésére időpontot kért lánya számára, majd a telefont édesanyjának átadta azért, hogy a leigazolandó napokat egyeztesse.
A nagymama közölte az orvossal, hogy leírja egy papírra, hogy mikor nem volt az unokája iskolában, és arról is érdeklődött a doktortól, hogy mennyi pénzt adjon oda a kislánynak, „100 000 forintból kijönnek-e”. Az orvos ekkor felhívta a hozzátartozók figyelmét arra, hogy kizárólag a vizsgálat díját kell majd kifizetni.
Másnap, amikor a kiskorú gyermek a rendelésen megjelent, egy papírt és egy borítékot tett le az orvos asztalára. A papíron az iskolai hiányzások dátumai szerepeltek, a borítékban pedig a készpénz volt. A borítékot az orvos felbontás nélkül visszaadta a gyermeknek, és a kért orvosi igazolásokat sem állította ki, csupán egy ambuláns lapot az aznapi ellátásról.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség az apát és édesanyját vesztegetés bűntettével vádolja, velük szemben végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetésre tett indítványt vádiratában azzal, hogy vagyonelkobzást rendeljen el a törvényszék.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !